MILE LAJOS

Teljes szövegű keresés

MILE LAJOS
MILE LAJOS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Igyekszem tömör lenni ezen az egészen késői órán, nem nyújtanám hosszúra mondandómat. Üdvözöljük ezt a kihirdetést és magát a jegyzékváltást és a megállapodást is.
(0.30)
Néhány olyan szempontra hívnám csak fel a figyelmet, ami az expozéban nem hangzott el. 2009. július 13-án rögzítették ezt az úgynevezett közösségi vízumkódexet, ami a nemzetközi jogi alapját is jelenti ennek a megállapodásnak. Tehát azt kell mondani, hogy adott egy nemzetközi jogi háttér, ami az ilyen természetű együttműködéseket lehetővé teszi. Egyébként egy teljesen racionális és ésszerű megoldásról van szó.
Államtitkár úr is említette a schengeni övezetet, ez az úgynevezett schengeni acquis, amely alapján ezt az eljárásmódot meg lehet valósítani. Ez olyan szempontból érdekes, hogy a schengeni övezet bővítése, s magának az övezetnek a működtetése is elég problémás, és bizony-bizony nem árt, ha egy ilyen problémahalmazban a magyar diplomácia példamutató módon tud viselkedni, és meg tud jeleníteni egy olyan együttműködést, ami azért remélhetőleg a schengeni övezet működésének az egészére is kihat. Odáig nem merek elmenni, hogy talán a hollandok álláspontját is meg fogja változtatni a bővítéssel kapcsolatban, de mindenesetre ez egy nagyon helyes irány.
A másik: az sem árt, ha a mostani pozícióinkat nézzük, ha éppen a csehekkel is megkötünk egy ilyen természetű megállapodást, hiszen mind a ketten tagjai vagyunk a visegrádi négyeknek, és ennek lehetnek diplomáciai kihatásai is, ami nem árt, hogy a pozícióinkon javítson.
Én itt az egészen gyakorlatias okokat nem akarom újra felsorolni, az általános indoklásban szerepelnek ezek. Mindenesetre a vízuminformációs rendszer fejlesztése rendkívül fontos lehet, és az is, hogy a magyar schengeni vízum minél elterjedtebb lehessen.
Mindössze két problémára hívnám fel a figyelmet mindössze az előterjesztéssel kapcsolatban. A 2. cikk jelzi, hogy ugyanolyan gondossággal kell eljárnia mindkét szerződő félnek, mintha a saját nevében járna el. Mindamellett az egyik szerződő féltől átvállalt tevékenysége tekintetében a másik szerződő fél nem tartozik felelősséggel. Jó lett volna ezt egy picit indokolni, megmagyarázni. Nyilván itt a vízumkódex 8. cikkéről van szó, amely pontosan leírja ennek az együttműködésnek a keretszabályait, és az indoklásban nem ártott volna legalább arra kitérni, hogy a jelen megállapodás határozatlan időre szól, mondja az 5. cikk, azt bármelyik szerződő fél írásos értesítéssel bármikor felmondhatja, és ugyanez vonatkozik a felfüggesztésre is. Nincsenek szabályai, nincsenek feltételei, nincs semmiféle kritériumrendszere annak, hogy egy-egy ilyen megállapodást mikor, milyen esetekben lehetséges egyáltalán felmondani, hogy a felmondásnak van-e eljárásrendje, mert ez így egyszerűsítve számomra legalábbis nem igazán értelmezhető. Legalább az indoklási részben kicsit jobban ki kellett volna bontani, hogy ez mégis világosabb legyen.
De nem akarom a kákán keresni a csomót, csak éppen a pontosság érdekében jegyeztem meg ezt a két apróságot. Mindenesetre ezt helyes iránynak tartunk, és a Lehet Más a Politika természetesen támogatni fogja ezt az előterjesztést.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem