ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Köszönöm szépen, jegyző asszony.
Tisztelt Országgyűlés! Most a második kiegészítő ajánlás 1. pontjában szereplő támogatott indítványról döntünk. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 281 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 42 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a külön szavazásra kért indítványról és annak alternatívájáról döntünk.
A kiegészítő ajánlás 2. pontjában Harangozó Tamás és mások terjesztenek elő javaslatot. A javaslat kizárja a második kiegészítő ajánlás 2. pontját. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 79 igen szavazattal, 241 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Most a második kiegészítő ajánlás 2. pontjáról döntünk. Az előterjesztők támogatják, de az MSZP kérésére arról külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 257 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 65 tartózkodás mellett elfogadta.
Most frakciókérés alapján szavazható javaslatokról döntünk.
Az ajánlás 1. pontjában Bertha Szilvia képviselő asszony javaslata következik. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 53 igen szavazattal, 272 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 2. pontja Dorosz Dávid képviselő úr javaslatát tartalmazza. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 86 igen szavazattal, 240 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 3. pontját is Dorosz Dávid képviselő úr terjesztette elő. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 90 igen szavazattal, 237 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 4. pontjában Bertha Szilvia képviselő asszony terjesztett elő javaslatot. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 52 igen szavazattal, 243 nem ellenében, 31 tartózkodás mellett elutasította.
(20.00)
Az ajánlás 5. pontját is Bertha Szilvia képviselő asszony terjesztette elő. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 38 igen szavazattal, 289 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Tisztelt Képviselőtársaim! Határozathozatalunk végére értünk. Kérdezem, hogy van-e valakinek tudomása olyan indítványról, amelyről kellett volna, de nem döntöttünk. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem