ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Most soron következik a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/7673. számon, a mezőgazdasági bizottság ajánlását pedig T/7673/10. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek. Az ajánlás 1., 2., 4., 5., 7. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP az 1., 2. és 5. pontokról, a Jobbik pedig a 4. pontról kérte a szavazást.
Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 3. és 6. pontjait támogatja. Ezek közül az MSZP képviselőcsoportja a 6. pontról, a Jobbik pedig a 3. pontról kért külön szavazást. A frakciók kérése alapján először a támogatott indítványokról és azok alternatívájáról külön-külön kell határoznunk.
Az ajánlás 3. pontjában a mezőgazdasági bizottság a 4. §-ban a törvény 13. §-át a műveletlen földterületekkel kapcsolatos szankcióval egészíti ki. Ennek alternatíváját terjesztették elő a 4. pontban Gaudi-Nagy Tamás és Magyar Zoltán képviselő urak.
Először a 4. pontról a Jobbik kérése alapján döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 38 igen szavazattal, 277 nem szavazat ellenében, 15 tartózkodás mellett elutasította.
Most az ajánlás 3. pontjáról határozunk. Az előterjesztő támogatja, de a Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 325 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 6. pontban Gőgös Zoltán és Harangozó Gábor javaslata következik. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 278 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 51 tartózkodás mellett elfogadta.
Frakciókérésre figyelemmel még további javaslatról is döntenünk kell.
Az 1. pontban Gőgös Zoltán és Harangozó Gábor javaslata következik. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 38 igen szavazattal, 277 nem szavazat ellenében, 14 tartózkodás mellett elutasította.
A 2. pontban Gőgös Zoltán és Harangozó Gábor a 3. §-ban a törvény 11. § (2) bekezdésében a nyilvántartási szabályokat változtatják meg. A szavazást az MSZP kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 35 igen szavazattal, 294 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította.
Az 5. pontban Gőgös Zoltán és Harangozó Gábor javaslata következik. Szintén az MSZP kérte a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 77 igen szavazattal, 234 nem szavazat ellenében, 14 tartózkodás mellett elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem