BÁSTHY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BÁSTHY TAMÁS
BÁSTHY TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló törvény egy nagyon fontos, az egész társadalmat érintő kérdéskört érint, és szinte nincs a társadalomnak olyan tagja, aki valamilyen módon a törvény és annak hatása által ne lenne érintett. Emlékezhetünk talán, idősebbek főként arra, hogy a rendszerváltás előtti időszakban, amikor tulajdonképpen minden hatalom és minden ellenőrzés joga gyakorlatilag államosított volt, akkor a ’60-as, ’70-es évek táján szembesültünk először egy olyan feladatmegosztással, amely a mezőőrök beállításával volt jellemezhető.
(21.30)
Rácsodálkoztunk arra, hogy mezőőrök járták a szövetkezeti és állami vagyon területeit, birtokait, olyan kevés jogosítvánnyal, hogy szinte fapuskás mezőőrök voltak, akiknek azt szokták mondani, hogy a fegyverüket csak a haláluk után öt perccel használhatják, akkor is csak külön engedély beszerzése esetén. Szinte nevetségessé váltak ezen keresztül, hiszen nem volt, aki tartott vagy félt volna tőlük.
Aztán a rendszerváltást követően a magántulajdon kialakulása, kiszélesedése, a tulajdonviszonyok megváltozása a felelősség megváltozásával is járt, és a társadalom helyett az őrzés-védés feladata is egyre inkább társadalmasodott, és a különböző szektorokban, különböző ágazatukban a saját feladatukká vált. Ez hozta aztán létre, terjesztette ki ennek a szükségszerűségét és követelményrendszerét, hiszen nem felejthetjük el azt, hogy a társadalom közérzetének alapvető kérdése a köz- és vagyonbiztonság. Azért, hogy ezt biztosítani lehessen, az elsődleges szereplő, az elsődleges jogalany, az alkotmányban a közrendért és a jogbiztonságért elsődlegesen felelős a rendőrség. De a rendőrséggel együttműködve azóta már nagyon-nagyon szerteágazó tevékenységet folytatnak a polgárőr szervezetek és a különböző ágazati szervezetek, amelyekről már több említést hallottunk az előzőekben, és sorolni lehetne őket - úgymint hegyőr, mezőőr, természetőr, vízőr - mint egy-egy terület nagyon fontos szereplőit.
A demokráciával, a szabadságjogok kiterjedésével sajnos a felelőtlenség is egyre inkább kiterjedt, teret nyert, és egyre több veszélyforrás van a társadalomban, a mindennapi életünkben, és ez a veszélyforrás a megfelelő védelmet igényli. Ezeknek a védelmi szervezeteknek a jogosítványai az eddigiekben hat törvényben voltak szabályozva, és ez a hat törvény bizony helyenként már ellentmondásosan működött, biztosította a lehetőségeket és a jogokat. Ezért nagyon időszerű és üdvözlendő a kormány által előterjesztett törvénytervezet, amely harmóniát, egységesítést, közös gondolkodást és közös cselekvést tesz lehetővé.
Külön figyelmet érdemel és számomra nagy örömet jelent az iskoláskorúakkal kapcsolatos lehetőségek szabályozása, a rendőri feladatok meghatározása, hiszen tudjuk azt, hogy nagyon sokrétű a fiataljaink veszélyeztetettsége. A veszélyeztetettség egy nagyon nagy része abból adódik, hogy hihetetlen mértékben megnőttek a köztünk lévő kulcsos gyerekek mellett azok, akik az életük nagy részét az utcán vagy közterületeken töltik el, és olyan körülmények között, hogy a rendőrnek bizony nagyon-nagyon korlátolt lehetősége van, a társadalomnak pedig főként a nagyvárosokban szinte abszolút nincs beleszólása ezeknek a fiataloknak az életébe, tevékenységébe. A kistelepüléseken, a falvakban még az utca is sokkal inkább nevel és felelősséget visel, felelősséget vállal a gyermekekért, az iskolásokért, ott még magától értetődő az, ha egy 14 év alatti fiatal, iskoláskorú iskolaidőben az utcán lófrál vagy nincs az iskolában. Ott nevén tudják szólítani. A nagy településeken, ahol nem mindenki ismer mindenkit, és a felelősségvállalás is sokkal kevésbé társadalmi jelenség, a rendőrségnek komoly szerepe, komoly feladata van, és ezt a feladatrendszert szabályozni kell. A rendőrség ilyen értelemben óriási lehetőséget is jelent.
Nagyon korrektül és egyértelműen szabályozza a törvénytervezet, hogy a rendőrnek hogyan kötelessége fellépni és milyen lehetőségei vannak arra, hogy a fiatalokat a tanítási idő alatt ellenőrizni tudják, és az elvárható magatartásra akár rendőri szigorral is kényszeríteni tudják őket. Amikor a tévé Csellengők című műsorában vagy a különböző médiákban találkozunk a fiatalokat ért tragédiákkal, akkor sokszor eszünkbe juthatna, milyen jó lett volna, ha ezt vagy azt a fiatalt időben, még az állomás előtt, vagy még az utcán, az iskolához közel valaki megkérdezte volna, hogy miért van ott, ahol van és hova indul, illetve hogy mi lesz vele. Ez ma erőteljes lépés ebben az irányban. Nagyon várom ezt a jogosítványt, és remélem, hogy élni fognak ezzel a lehetőséggel a rendőreink, mert szükség van erre a fiataljaink biztonsága érdekében, s nemcsak abban a vonatkozásban, nehogy bűnelkövetők áldozata legyen, hanem abban a vonatkozásban is, nehogy bűnelkövető legyen. Mindezért fontos a társadalom segítőkészsége, a társadalom együttműködése. S bizony tudjuk azt, hogy erre az ismeretleneknek, az idegeneknek nincs lehetőségük, nincs jogosultságuk sem, sőt bátorságuk sem, hogy megkérdezzék egy fiataltól, miért teszi azt, amit tesz, és miért ott van egy adott pillanatban, ahol van. Ez egy különösen üdvözlendő és jelentős területe a törvénytervezetnek, mint ahogy a többi területen is fontos az egységesítés. Korábban már többen elmondták, hogy milyen területeket érint átfogóan a törvénytervezet. Ez tehát egy nagyon fontos előrelépés a rend és a biztonság terén, amely nélkül a társadalom közérzete csak rossz lehet.
Remélem, hogy a törvény általános vitája után a jóváhagyása is megtörténik, és ez a közéletünkben, a mindennapjainkban éreztetni fogja a hatását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem