DR. APÁTI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. APÁTI ISTVÁN
DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát szögezzük azt le, tisztelt képviselőtársaim, hogy többek között és leginkább a liberális szemlélet, a liberális törvényalkotás vezetett oda, ahová a mai napig lesüllyedtünk. Másrészt nagyon is igaza volt Herman képviselő úrnak, csak akkor azt magyarázzák meg nekem vagy nekünk, hogy miért tiltják, miért irtják tűzzel-vassal azokat a társadalmi szervezeteket, azokat a tisztességes magyar embereket, akik társadalmi munkában, minden adóforint nélkül, a törvényes kereteket betartva, önkéntesen próbálnak részt venni a közbiztonság megteremtésében, a rendteremtésben. Nyilván tudjuk azt, hogy kicsinyes, pitiáner, kisstílű politikai megfontolásokból. Tehát elég nagy az ellentmondás Herman képviselő úr szavai és a valóság között.
Másrészt a teljesség igénye nélkül hadd hívjam föl a figyelmüket néhány szembeötlő hibára. Nagyszerűen meghatározzák, hogy ki nem lehet adott esetben önkormányzati rendész. Itt felsorolják az emberiség elleni bűncselekményt az embercsempészésen át a természetkárosításig, és aztán az 5. § (5) bekezdésében tesznek egy kivételt, gyakorlatilag egy gumiszabályt, amikor is a munkáltató eltekinthet akár a kizáró okok alkalmazásától. Ne csak a rendőrség éves ellenőrzése során lehessen felderíteni bizonyos utóbb vagy időközben felmerült kizáró okokat a rendésszel kapcsolatban, hanem tegyük számára is kötelezővé, hogy ha bármilyen lényeges körülménybeli változás bekövetkezik.
Ami pedig itt az intézkedések és kényszerítő eszközök című III. fejezetet illeti, pontosan az a liberális szemlélet fedezhető fel benne, ami már a rendőrségi törvényben is nagy probléma volt, valószínűleg onnan emelték át. Csak ha ezt az önkormányzati rendésznek vagy a rendőrnek ugyanúgy be kell tartani minden betűjét, minden lépését, akkor sok esetben csak a klinikai halálból való visszahozatal után tud hatékonyan lépni, mert aki minden lépést betart, akkor sok esetben a törvényeket abszolút nem tisztelők támadása során talán már életét is veszti. És azért volt nagy hiba a büntethetőség korhatárát nem leszállítani egységesen minden bűncselekménynél 12 évre, meg nem teljeskörűen kialakítani a jogos védelmet, meg ilyen hibákat benne hagyni ebben a javaslatban, mert igazából az állami erőszak-monopóliumot sem tudják érvényesíteni, és az egyes személyeknek sem tudják biztosítani az önvédelem jogát.
Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem