DR. GRUBER ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. GRUBER ATTILA
DR. GRUBER ATTILA, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Úgy tűnik, hogy a bizottságunk esetében csak többségi véleményt tudok ismertetni, hiszen a bizottság ülésén kisebbség vélemény előadójaként senki nem jelentkezett.
Nos, amint az a tisztelt képviselőtársaim előtt is ismert, az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvényjavaslat témájában a bizottságban nagyon érdekes módon kevésbé emelkedett ki és kevésbé került hangsúlyozásra az előterjesztés általános célja, jelesül az, hogy az egységes szabályozás és követelményrendszer szükségessége ez esetben nagyon fontos, hiszen a Magyarország területén tevékenykedő és az államtitkár úr által korábban felsorolt azon szervezetek és személyek vonatkozásában, amelyek a rendvédelmi szervezeteken túlmenően rendészeti tevékenységet is ellátnak, ennek során ezek a különféle szervezetek kényszerítő eszközök és intézkedések alkalmazására jogosultak a törvény alapján.
(20.50)
Bár a bizottsági ülésen elhangzott a közlekedési eszközökön történő rend és biztonság fenntartása vagy akár a mezőgazdasághoz kapcsolódó erdészeti, halászati, vadászati kérdés is, mégis a bizottság ülésén inkább és kifejezetten az ellenzéki képviselők részéről az iskolakerülés elleni fellépés került kiemelésre. Jelesül az, hogy az iskolakerülési tevékenység esetében vajon az intézkedő rendőr által tett bekísérés kényszerintézkedésnek minősül-e, illetőleg annak milyen eszközrendszere áll fenn a 14 év alatti gyermekek esetében.
Bárándy Gergely kollégám kifejezetten ezt az elemét emelte ki a törvényjavaslatnak, kifejezetten ezzel a kérdéssel vitatkoztunk, és természetesen ekörül mozgott a vita is. Felmerült a vitában a szülő, a pedagógus vagy a rendőr domináns szerepe, vajon ez a típusú tevékenység, vajon ez a megoldás a valós társadalmi problémákra mennyire rendőri, mennyire családvédelmi vagy mennyire családi, családon belüli vita.
Végül is a bizottság ezt a kérdéskört kitárgyalván, többségi véleménnyel a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta azzal, hogy természetesen ezek az elemek, a rendőri kényszerintézkedés vagy nem kényszerintézkedés, de mindenképpen rendőri tevékenység tekintetében alapos és részletes módosító indítványokkal támogatásra méltónak tartja ezt a T/7772. szám alatt jegyzett törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem