DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat újabb riasztó példája az Orbán-kormány jogalkotási gyakorlatának. Ez az előterjesztés a magyar jogalkotás legrosszabb hagyományait követő, kétes színvonalon előkészített klasszikus salátatörvény, egymással összefüggésben nem álló, számos elemében elfogadhatatlan rendelkezéseket tartalmaz. Ez a törvényjavaslat rendelkezik például az államigazgatásban dolgozó összes kormánytisztviselő és ügykezelő titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyeléséről, teszi a rendőrök feladatává az iskolakerülő gyermekek iskolaigazgató elé állítását, farigcsálja a személy- és vagyonvédelemről szóló törvényt, de még a közfoglalkoztatási törvényt is módosítja. Ez a saláta bizony sokaknak meg fogja ülni a gyomrát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi is sokszor elmondtuk már, az Alkotmánybíróság is többször rámutatott: ez a jogalkotási gyakorlat teljességgel elfogadhatatlan. Jelen esetben ez a módszer különösen elkeserítő, mert a törvényjavaslat alapját adó koncepció, nevezetesen, a különböző rendészeti feladatokat ellátó hatósági személyekre vonatkozó szabályok egységesítésére és az összehangoltabb feladatellátás feltételeinek megteremtésére irányuló szándék megfelelő színvonalú kidolgozás esetén támogatható lenne. Sajnos azonban azt kell látnunk, hogy a kormányzati munka színvonala odáig süllyedt, hogy egy ilyen alapvetően helyes koncepciót is képtelen a kormány megfelelő színvonalon, elfogadható formában ide, az Országgyűlés elé terjeszteni. Tehát az egységes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről szóló törvény kisebb-nagyobb pontosításokkal, módosításokkal támogatható lenne, ha a törvény valóban csak erről szólna.
A Magyar Szocialista Párt egyetért azzal a törvényjavaslat mögött megbúvó filozófiával, miszerint a rendőrség a legfontosabb, de nem kizárólagos letéteményese a közbiztonság és a közrend fenntartásának. A tágabb értelemben vett rendészeti feladatok ellátásában a rendőrségen túl jelenleg is több hatósági jogosítvánnyal rendelkező, kényszerítő eszközök alkalmazására feljogosított állami és döntően önkormányzati szerv működik közre. A közterület-felügyelőknek, mezőőröknek, természetvédelmi őröknek, és még hosszan folytathatnánk a rendészeti feladatok ellátásában közreműködők sorát, jelentős szerepük van a bűnmegelőzésben és a kisebb súlyú, de a hétköznapok nyugalmát megzavaró jogellenes cselekmények elleni fellépésben.
Bár a média tele van súlyos bűncselekményekről készült tudósításokkal, mégis a lakosság biztonságérzetét leginkább a mindennapi együttélés szabályainak rendszeres megszegése, a közterületek rendetlensége, a terménylopások, a természeti környezet oktalan pusztítása képes a leginkább aláásni. E cselekményekkel szembeni hatékony fellépés érdekében támogatunk minden olyan kezdeményezést, amely a hely rendészeti feladatokban közreműködő hatóságok működési feltételeinek javítására irányul.
(21.20)
Igazán eredményes fellépés akkor várható, ha a különböző hatóságok és a rendőrség között megfelelő együttműködés alakul ki. A koordinált feladatellátás kereteinek kialakítására már az előző kormányzati ciklusban megtörténtek a lépések. Kár, hogy akkor még ellenzéki pártként a Fidesz nem támogatta azt a javaslatot. Lényegében a különböző rendészeti feladatot ellátó szervekre vonatkozó szabályozás egységesítésével és a rendőrség felügyelete alá helyezésével ezen az előző kormányzati ciklusban kijelölt úton halad tovább a kormány.
Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az önkormányzati rendszer drasztikus leépítése és a költségvetési források megvonása miatt az önkormányzatoknak vajmi kevés lehetőségük lesz a gyakorlatban közreműködni saját településük közrendjének fenntartásában. Eddig az önkormányzatok nemcsak saját közterület-felügyeleteik, mezőőrségeik fenntartásával, hanem a polgárőrségek és bizony a rendőrség támogatásával is hozzájárultak a helyi közbiztonság szavatolásához. Azonban a 2013. évi költségvetési javaslatban előirányzott brutális forrásmegvonás után erre aligha lesz lehetőségük.
Furcsa kettősség jellemzi a Fidesz önkormányzatokkal szembeni politikáját. Miközben államosítják az önkormányzatok iskoláit, egészségügyi és szociális intézményeit, aközben a rend és közbiztonság fenntartásában nagyobb felelősséget tennének rájuk. Hangsúlyozom, hogy az önkormányzati rendészet megteremtését elvben támogatni tudjuk. De ennek előfeltétele egy működő és megfelelő anyagi forrásokkal rendelkező önkormányzati rendszer. Sajnos éppen ez az, amit jövő évtől teljesen szétzúz az Orbán-kormány. Jelen körülmények között felvetődik a gyanú, hogy ez a törvényjavaslat inkább szól az állami felelősség önkormányzatokra hárításáról, mint a helyi rendészet tényleges fejlesztéséről. A kormány így kap lehetőséget, hogy az önkormányzatokra mutogasson, miközben már a rendőrségi alapfeladatok ellátásához sem biztosít elégséges forrást.
Mindez persze nem akadályozza meg a kormányt abban, hogy újabb és újabb többletfeladattal terhelje a rendőrséget. A törvényjavaslatban is visszaköszön az az alapvetően téves fideszes szemlélet, miszerint a társadalmi problémákat rendészeti eszközökkel kell megoldani. Önök nemcsak a hajléktalanság és a munkanélküliség, hanem már az iskolakerülés megoldását is a rendőrségtől várják. Egyetértünk azzal, hogy a gyerekeknek az iskolapadban a helyük, egyetértünk azzal is, hogy az iskolakerülés problémájával foglalkozni kell. De valóban komolyan gondolják, tisztelt képviselőtársaim, hogy a rendészeti eszközök megfelelőek ezen problémák kezelésére? Valóban úgy gondolják, hogy a rendőrségi törvénybe odavetett, ráadásul rosszul megfogalmazott mondat egy csapásra megoldást jelent majd?
Meg tudják-e mondani pontosan, mit is jelent az a mondat, hogy “A rendőr a tanulót az oktatási intézmény nevelőjéhez kísérheti”? Ennek során a tanuló ellenszegülése esetén a rendőr a számára törvény alapján rendelkezésre álló kényszerítő eszközöket alkalmazza majd, akárcsak az előállítás foganatosításakor? Testi kényszert és bilincset? Mi történik a megrögzött iskolakerülőkkel, tisztelt képviselőtársaim? Hétfőn elviszik a rendőrök az iskolába. Majd kedden is a rendőrök elviszik az iskolába? Majd szerdán is elviszik a rendőrök az iskolába? Majd egész évben a rendőrség fogja iskolába hordani a gyerekeket? Valóban ez a megoldás, tisztelt képviselőtársaim?
Bizonyára kormánypárti képviselőtársaim is érzik, aligha. Az iskolakerülés ellen valóban fel kell lépni, de az csak egy drága, a rendőrség erőforrásait pazarló tüneti kezelés, amit itt látunk. Önöknek is pontosan tudniuk kell, valódi megoldást csak a pedagógiai eszközök fejlesztése, a megfelelő tanár-diák-szülő kapcsolat kialakítása jelenthet. Ha valóban egy iskolakerülés elleni fellépésről szóló törvényjavaslat lenne az Országgyűlés előtt, akkor az nem a rendőrségi, hanem a köznevelési, gyermekvédelmi törvények módosítását tartalmazná. Ez a salátatörvény ilyen rendelkezéseket azonban nem tartalmaz.
Valódi, létező társadalmi problémára ad teljesen elfogadhatatlan és álszent megoldást a törvényjavaslat azon rendelkezése is, amely a megbízhatósági vizsgálat lefolytatásának lehetőségét kiterjeszti a teljes kormány-tisztviselői karra. A megbízhatósági vizsgálat keretében az államigazgatás bármely dolgozóját, a helyi szervek ügykezelőitől kezdve a helyettes államtitkárig évente akár háromszor, alkalmanként 15 napon keresztül provokálhatják bűncselekmény elkövetésére is, kötelezettségszegés elkövetésére, és eközben titkosszolgálati eszközökkel is megfigyelhetik. Az MSZP is egyetért azzal, hogy szükséges a korrupció elleni harc eszköztárának újragondolása és megerősítése. Ugyanakkor a teljes kormány-tisztviselői kar totális megfigyelés alá vonása, provokálása ilyenformán elfogadhatatlan.
A törvényjavaslat a teljes államigazgatás ellenőrzését rendeli el, kivéve természetesen a milliárdos döntéseket meghozó, minisztériumok csúcsán ülő vezetőket. Képmutató és vérlázító ez a javaslat a magyar Közgép-társaság időszakában, ahol Orbán Viktor udvaroncai nyerges vontatóval talicskázzák ki a közpénzeket, ahol mára intézményesítették a korrupciót. Ha valóban vissza akarják szorítani a korrupciót, tisztelt képviselőtársaim, akkor ne habozzanak, és ne a kormánytisztviselőket vegzálják, hanem a kormány tagjait és az őket háttérből irányító oligarchákat és az őket kiszolgáló politikai vezetőket tegyék a törvényjavaslat tárgyává.
Továbbá felmerül a kérdés, hogy miért a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szervének hatáskörébe kerül a teljes kormány-tisztviselői kar ellenőrzése. A szemünk láttára a rendőrség belső elhárító szervének bázisán a társadalom egyre nagyobb szeletét ellenőrzése alá vonó új titkosszolgálat épül fel. Ennek jogszabályi feltételei már lassan adottá válnak. Ugyanakkor az új hatáskörök gyakorlásához szükséges forrásokat a jövő évi költségvetés nem tartalmazza, hiszen egy fillérrel sem nő a Nemzeti Védelmi Szolgálat költségvetése. Módszeres ellenőrzésekre így aligha kerülhet majd sor, a megbízhatósági vizsgálat kiterjesztése ilyen feltételek között legfeljebb csak arra lehet alkalmas, hogy a politikai vezetés számára nemkívánatos egyéneket levadásszák. Tisztelt Képviselőtársaim! A Nemzeti Védelmi Szolgálat feladata megtöbbszöröződik e törvényjavaslat elfogadásával, a jövő évi költségvetésben pedig egyetlenegy fillérrel sem kap többet, egyetlenegy darab emberrel sem kap több létszámot és ehhez tartozó pénzeszközt.
Ebben a salátatörvényben is találunk olyan rendelkezést, amelyben a kormány saját korábbi hibáit kénytelen korrigálni. A kormány javaslatára az Országgyűlés előző évben módosította a személy- és vagyonőrökre vonatkozó törvényi rendelkezéseket. Az új szabályozás szerint súlyos törvénysértésnek minősül, ha a távfelügyeletet ellátó vagyonőr ismételten nem megalapozottan riasztja a rendőrséget, aminek következményeként a működési engedélyét 6 hónapra fel kell függeszteni. E módosítás vitájakor felhívtam a figyelmet arra, hogy a személy- és vagyonőri tevékenység felfüggesztésének szankcióját maga után vonó “súlyos jogsértések” meghatározás elnagyolt, a jogbiztonságot sérti. A kormány nem vette figyelembe ezt a kritikát, azonban a távfelügyeletet ellátó vagyonőrök esetében a téves riasztások vonatkozásában most visszakozni kényszerül.
Még a polgárőrségről szóló új törvényen is nemrég száradt meg a tinta, a kormány ebben a salátában mégis a módosítását javasolja. Nyilvánvaló, hogy körültekintőbb előkészítő munkával elkerülhető lett volna ez a most benyújtott módosítás is. Már az új polgárőrtörvény előkészítésekor lehetett tudni, hogy az Országos Polgárőr Szövetség, egyébként nagyon helyesen, nem támogatja, hogy a polgárőröknek fizetniük kelljen a polgárőr-igazolványért, inkább saját költségvetéséből finanszírozza azt. Ha ezt figyelembe vette volna a kormány, akkor megspórolhatta volna ezt a módosítást. Szomorú, hogy ehelyett a kormány a polgárőrök formaruha-ellátásán akar ma spórolni. A hatályos törvényi rendelkezés értelmében jövő évtől az államnak kellene biztosítania az egyébként ingyen, saját szabadidejükben szolgálatot teljesítő polgárőrök egyenruháját. Az erről szóló törvényi rendelkezést azonban most hatályon kívül helyeznék, a hivatalos indoklás szerint azért is, mert nincs rá költségvetési fedezet.
Az MSZP álláspontját összefoglalva, a rendészeti feladatokat ellátó személyekre vonatkozó szabályozás egységesítésére vonatkozó alapkoncepcióval egyetértünk. Ugyanakkor a törvényjavaslat sem formai okokból, sem a benyújtás körülményei miatt nem elfogadható. Szemfényvesztés a helyi rendészet megerősítésére célul kitűzött törvényjavaslatot benyújtani az önkormányzati rendszer felszámolásának idején. Olcsó trükk iskolakerülés elleni fellépésről szóló törvényről beszélni akkor, amikor ennek érdekében csak a rendőrségi törvénybe szúrnak be egy értelmezhetetlen mondatot. Legfőképpen vérlázító a Közgép-társaság országában a kormány-tisztviselői kart a korrupció felelőseinek megjelölni. Ebben a formájában ez a törvényjavaslat javíthatatlan. Felszólítjuk a kormányt, hogy vonja vissza, és egy új, a helyi rendészet fejlesztésének feltételeit valóban megteremtő, önálló törvényjavaslatot nyújtson be.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Dr. Sós Tamás és Pál Tibor tapsol. - Babák Mihály: Ketten tapsolnak.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem