DR. KISS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. KISS SÁNDOR
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a két percben mindenképpen ki szeretném fejezni azt, hogy örülünk, hogy a kormányzat felismerte annak szükségszerűségét, hogy az embereknek joguk van megvédeni saját magukat. Sajnáljuk, hogy ezt csak most ismerte fel, és bizonyos vagyok abban, hogy ez a törvény még csiszolva lesz, egyrészt reméljük, hogy a módosító javaslatok által, és majd amiket az élet hoz, azon tapasztalatokat felhasználva módosítják ezt a törvényt.
Szerintem mindenképpen - még egyszer mondom, helyeslem azt, hogy felismerte a kormányzat ezt a szükségszerűséget - komolyabb kontrollra és komolyabb segítségre lenne szükségük az önkormányzatoknak, tehát komolyabb szakmai segítségnyújtásra, akár egy központi útmutatás által. Kérem is a kormányzatot és az államtitkár urat, hogy erre figyeljenek.
A módosító javaslatainkban én tettem egy olyan módosító javaslatot, hogy szerintem fontolja meg a kormány az iskolaőr bevezetését. Úgy, ahogy van mezőőr, halőr és egyéb ilyesmi, szerintem szükség lenne egy iskolaőrre. Nem feltétlenül csak arra gondolok, hogy most a rendőrnek kell ott lenni az iskolában, hanem egy olyan személynek, akinek joga van intézkedni, tehát amikor nem fordulhat elő, hogy bemegy a szülő, és inzultálja tettleg is a pedagógusokat. Kérem, hogy fontolja meg a kormányzat ezt a módosító javaslatot, és ha esetleg nem is abban a formában, amiben benyújtottuk, csiszolva rajta, még szakszerűbbé téve, mindenképpen vegyék figyelembe. Azért tartom ezt szükségesnek, mert a mindennapi hírekben is halljuk, hogy milyen inzultusok történnek, de a pedagógusok részéről is komoly igény lenne erre. Úgy gondolom, hogy jó néven vennék a pedagógusok, ha ez megvalósulna.
A másik, amit még kérek figyelembe venni, hogy ne csak a vasút legyen az, ahol fokozott biztonsági tevékenységet lehet folytatni, hanem más közszolgálati személyszállító eszköznél is. Ne felejtsük ki az autóbusz-közlekedést. Bizony, éjszaka, elhagyott helyeken nem érzi magát (Az elnök csenget.) biztonságban az ember még az autóbuszon sem.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem