DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy társadalom életében a legfontosabb közös érték az a rend, amely megadja a hétköznapok biztonságát, a boldogulás alapfeltételét. Rend és rendezettség hiányában lehetetlen egy ország, egy közösség újjászervezése.
Nemzeti ügy és nemzeti érdek, hogy Magyarországon rend legyen, olyan rend, amely igazságot szolgáltat, szigorú törvényeket alkot, mindenkinek védelmet garantál, új politikai értékrendet alakít ki, és ezzel megteremti a nemzet felemelkedését. A nemzeti ügyek kormánya kiemelt feladatként kezeli a rend helyreállítását, az állampolgárok biztonságérzetének javítását.
Álláspontunk szerint a beteg állam legfőbb tünete a gyenge, következmények nélküli törvény. Az alaptörvény szerint a közrend és közbiztonság fenntartásának kizárólagos jogosultja és kötelezettje a kormány irányítása alatt álló rendőrség. A kormány által irányított rendőrség munkáját emellett rendészeti feladatokat ellátó személyek is segítik.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a természeti (Zaj. - Az elnök csenget.) értékek és a kis értékű vagyontárgyak ellen elkövetett cselekmények rendkívül károsak, ezért annak érdekében, hogy a rendészeti jellegű feladatokat is ellátó személyek hatékonyan tudjanak fellépni, egységes intézkedési és kényszerítőeszköz-alkalmazási feltételeket célszerű nekik biztosítani.
A jelenlegi törvények rendkívül kesze-kuszán határozzák meg a rendészeti feladatokat ellátó személyek alkalmazási követelményrendszerét. Külön-külön és egymástól lényegesen eltérő módon szabályozzuk ma az előéleti és alkalmazási feltételeket. A törvényjavaslat elfogadása esetén ez megváltozik, egységes kritériumokat határozunk meg.
Tisztelt Országgyűlés! Az ágazati törvények jelenleg nem tesznek különbséget az állami vagy önkormányzati, valamint a nem állami vagy önkormányzati alkalmazásban állók között. Ez jelenleg azt jelenti, hogy az erőszak állami monopóliumával szorosan összefüggő jogosultságok nem közhatalmi tevékenységet végzőket is megillethetnek. Más rendészeti feladatokat is ellátó személyek az eddigi szabályozás szerint viszont csak arra voltak jogosultak, hogy az elkövetőt felszólítsák a cselekmény abbahagyására. Ezért szükséges egy olyan új, egységes rendszer kialakítása, amely kiterjed az alkalmazási feltételekre, a szolgálati igazolványra, az alkalmazható intézkedések és kényszerítő eszközök körére. A jogbiztonság előmozdítása érdekében is indokolt, hogy áttekinthető és azonos szempontok alapján kialakított jogi szabályozás jöjjön létre.
Mivel érzékeny területen járunk, a kormány komoly garanciális elemeket is beépített ebbe a törvényjavaslatba. Ilyenek: az intézkedéssel és a kényszerítő eszköz alkalmazásával szembeni panasz, a képzés és vizsgáztatás feltételei. Lényeges feltétel, hogy az egyes szervek és a rendőrség között kötelező lesz az együttműködési megállapodás. Az új intézkedésekkel és a kényszerítő eszközzel szembeni panaszeljárásokat a rendőrség fogja elbírálni a javaslat szerint.
Az intézkedések között az első jelentős változtatás az igazoltatás lehetőségének biztosítása a rendészeti feladatot ellátó személy részére. A javaslat ezzel biztosítja a további gyors eljárások lehetőségét, legyen az közigazgatási, szabálysértési vagy büntetőeljárás.
Az intézkedések a javaslat elfogadása esetén a következők lehetnek: az elkövető feltartóztatása, az igazoltatás és a személyazonosság igazolására történő felszólítás, a jármű feltartóztatása, ruházat, csomag, jármű átvizsgálása, jogtalanul szerzett vagy az elkövetéshez használt dolog visszatartása és az előállítás.
A javaslat elfogadása esetén kényszerítő eszközök lesznek alkalmazhatók, amelyek a következőek: testi erő, könnygázszóró, a szolgálati kutya, a bilincs és az elektromos sokkoló.
A rendészeti feladatokat ellátó személynek a törvényjavaslatban meghatározott intézkedéseket és kényszerítő eszközöket szakszerűen kell alkalmaznia. Ezért a törvényjavaslatban a kormány egy új, kizárólag rendészeti jellegű képzést is kidolgozott, amely gyakorlati és elméleti részből áll majd.
(20.40)
Önkormányzati rendészeti szerv hozható létre a javaslat elfogadása esetén belső szervezeti egységként, önálló költségvetési szervként, költségvetési szerv belső szervezeti egységeként. Önkormányzati rendészeti szervet több önkormányzat társulásos formában is működtethet.
A helyi közbiztonság fenntartására, az önkormányzat vagyonának, más értékének védelmére létrehozott szervezet lehet: erdészeti szakszemélyzet, jogosult erdészeti szakszemélyzet, mezei őrszolgálat, halászati őrszolgálat, közterület-felügyelet és önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat.
Az önkormányzati tapasztalatok arra mutattak rá, hogy például a közterület-felügyelők mellett indokolt lehet közalkalmazotti jogviszonyban lévő segítők alkalmazása. A törvény megteremti a lehetőséget a segédfelügyelők alkalmazására, akik önálló intézkedési joggal ugyan nem rendelkeznek, de eredményessé tehetik a közterület-felügyelet munkáját. A segédfelügyelő intézménye a közterület-felügyelethez hasonlóan az önkormányzat által választható lehetőség.
Sok esetben erős visszatetszést keltett, hogy a parkolóhelyekre olyanok álltak mozgáskorlátozotti kártyával, akik nem voltak arra jogosultak, a törvényjavaslat ezért kiegészíti a közterület-felügyelet feladatait a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolvány jogszerű használatának és birtoklásának ellenőrzésével.
A törvényjavaslat tartalmazza továbbá az iskolakerülés elleni fellépést biztosító, a rendőrségről szóló törvényt és a nemzeti köznevelésről szóló törvényt módosító rendelkezéseket. A közterületen vagy nyilvános felügyelet nélkül tartózkodó gyermekek fenyegetettsége, esetleges áldozattá válásának esélye lényegesen nagyobb, mint egy felnőtté. A gyermekek védelme kiemelt célja a kormánynak, ezért ezen a területen is változtatást tervez a benyújtott javaslat.
A javaslat célja, hogy a rendőrök azokat a 14 év alatt gyermekeket, akik tanítási időben az utcán csellengnek, az iskolába visszavihessék. Ahhoz, hogy a rendőrség e feladatát el tudja látni, a törvényjavaslat biztosítja a rendőrség számára, hogy adatokat kérhessen a köznevelési információs rendszerből. A tanítási időben távol maradó tanulókra vonatkozó új szabályozás részletesen szabályozott eljárásrendet biztosít a kiszámítható jogalkalmazás érdekében, hogy elkerüljük a gyermekek indokolatlan rendőrségre történő előállítását. A tanítási időben igazolás és nagykorú felügyelete nélkül közterületen csellengő diákok esetében a köznevelési információs rendszerből lekért adatok alapján pontosan azonosítható a gyermek és az oktatási intézmény, így a rendőr vissza tudja kísérni a diákot az iskolába.
A rendőrség szervezetének átszervezése indokolja a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény rendelkezéseinek módosítását, tekintettel arra, hogy a megszűnő Köztársasági Őrezred állományának egy része a Készenléti Rendőrség állományába kerül át.
Módosításra kerül a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény is, amely megteremti a személy- és vagyonőr intézkedéseivel és kényszerítő eszköz alkalmazásával szembeni panasz kivizsgálásának lehetőségét. Ennek kivizsgálása a szakmai kamara hatáskörébe tartozik majd; az elsőfokú eljárás a területi szerv hatáskörébe tartozik, míg a másodfokú eljárás a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara hatáskörébe fog tartozni a javaslat szerint.
Tisztelt Országgyűlés! A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló törvény módosítása megteremti annak lehetőségét, hogy a polgárőrök a közforgalmú vasúti személyszállítási eszközökön is elláthassák feladataikat. A közforgalmú vasúti személyszállítási szolgáltató és a polgárőr-egyesület között a feladat ellátásához együttműködési megállapodás megkötése szükséges. Tovább fogja erősíteni az emberek biztonságérzetét, hogy a szabálysértésekről szóló törvény módosításával a javaslat általános érvénnyel lehetővé teszi, hogy a tulajdon elleni szabálysértés elkövetésén tetten ért személyt bárki visszatarthatja. Az így visszatartott személyt az elfogó köteles a rendőrségnek haladéktalanul átadni, vagy ha erre nincs módja, a rendőrséget értesíteni.
A Készenléti Rendőrség állományának növekedése a megnövekedő feladatok ellátása mellett indokolttá teszi a Készenléti Rendőrség parancsnokhelyettesének az állományilletékes parancsnokká történő kijelölését.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat legfontosabb, leglényegesebb elemeinek bemutatásával az volt a szándékom, hogy meggyőzzem önöket arról, miszerint a javaslat helyes célokat szolgál, ezért kérem önöket, hogy a törvényjavaslatot vitassák meg, és szavazataikkal támogassák.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem