DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sós képviselő úr legutóbbi hozzászólására szeretnék reagálni. Tisztelt Képviselő Úr! Mi az önkormányzati rendszert nem verjük szét, mi az önkormányzati rendszer működőképességét fönntartjuk, mi az önkormányzati rendszert megerősítjük, mi az oktatási rendszert nem verjük szét. Mi azt szeretnénk, hogyha Magyarország minden iskolájában egyenlő eséllyel tudnának tanulni a tanulók. Ezt szeretnénk elérni, és egyébként nem akarok utalni arra az örökségre, arra a súlyos örökségre, amit átvettünk, de azt gondolom, hogy az önkormányzati rendszer eladósodása, azok a nehézségek, az a forráskivonás, az a forráselvonás, ami 2002-10 között volt, nagyban hozzájárult ahhoz a helyzethez, hogy az önkormányzati rendszert át kellett tekinteni, és egy olyan törvényjavaslatot kellett beterjeszteni, amely a jövőt illetően biztosítja az önkormányzati rendszer működőképességét. Tehát még egyszer mondom: ezzel kapcsolatban ezt határozottan el kellett mondanom.
Ami pedig a lehetséges megoldásokat illeti, tisztelt Országgyűlés, úgy gondolom, hogy ebben a javaslatban egy jó esélyt, egy hatékony eszközt terjesztettünk az Országgyűlés elé. Olyan korábbi módszereket, amelyek nem vezettek eredményre, megvizsgáltunk, és úgy gondoltuk, hogy a beterjesztett törvényjavaslat tudja azt a célt elérni, amely cél megfogalmazásában, úgy tapasztaltam, hogy egyetértés van.
Ezért kérem önöket, hogy támogassák, köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem