PÁL TIBOR

Teljes szövegű keresés

PÁL TIBOR
PÁL TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert az előbb még Kontrát államtitkár úr az önkormányzatokkal kapcsolatban kért szót, és azt mondta, hogy a jelenlegi kormánynak nem az a célja, hogy az önkormányzatokat tönkretegye. Én most itt nem szeretném a költségvetési vitát behozni a mostani napirendhez, de ha a mostani törvényt megnézi államtitkár úr, akkor azt kell mondjam, hogy ez sem az önkormányzati arcot erősíti, hanem a rendvédelmi arcot.
Az önkormányzatok az elmúlt években rengeteg pénzt fordítottak arra, hogy valamilyen módon, akár kisvárosban, településen vagy éppen a fővárosban valamelyik kerületben a közterületeken a rendet, a rendfenntartást erősítsék. Ez önkormányzati eszközzel történt, önkormányzati pénzzel történt, helyi forrásokat fordítottak erre a célra, természetesen volt ebben pályázati pénz is. De most azt lehet látni, hogy azzal, ami a törvényben van, ami azt mondja, hogy szerződést kell kötni, megállapodást kell kötni az önkormányzatnak és a rendőrségnek, ráadásul megyei szinten, tehát még csak nem is helyi szinten, hanem megyei szinten, és a rendőrség nem valamifajta ellenőrzést vagy szakmai tanácsadást végez, hanem az van a törvényben, hogy felügyeletet gyakorol.
Tehát valójában ő a főnök. Azt lehet mondani, ha most egy kicsit csúnya szóval akarom mondani, hogy maga a rendőrség a következő időszakban az önkormányzatok által az elmúlt években felállított rendszert, akár eszközöket, erőforrást vagy éppen személyeket a maga javára fordítja, és ő felügyeli. Van ebből rengeteg jogi vita is, hiszen most az lesz a kérdés, hogy ki lesz a munkáltatója majd, ki az, aki az elsődleges, és ki az, aki a másodlagos munkáltatói jogosítványokat gyakorolja. Hiszen, ha megnézzük, elvonni például a jelvényét, a tevékenységét megítélni, szakmai minősítést tenni a rendőrség tehet egy olyan személlyel szemben, akinek egyébként a munkaviszonya az önkormányzatnál van nyilvántartva, önkormányzati alkalmazott még akkor is, ha közalkalmazottként vagy köztisztviselőként van ott. Valójában nagyon furcsa helyzet alakulhat ki, azt gondolom, ez sem az önkormányzatiságot erősíti.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem