DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel a törvényjavaslat sem túl hosszú, pár szakaszból áll, még csak egy tucatnyi szakaszból sem, és maga az Erzsébet-utalvány is - úgy gondolom - ismert már mindenki előtt, hiszen már a költségvetési törvényben is megjelent, ezért csak röviden vázolnám a mai törvénnyel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és feladatunkat.
Úgy gondolom, hogy mindaddig, amíg Magyarországon gyerekek nélkülöznek, akár szociális okokból nincs megfelelő étkezésük, nincs megfelelő szabadidős eltöltésük, addig nekünk itt a parlamentben feladatunk van, hogy részükre minél több forrást biztosítsunk. Mindenkinek szüksége van arra, hogy az életkorához és fejlődéséhez szükséges megfelelő ételhez hozzájusson, és a szellemi, fizikai fejlődéséhez szükséges rekreációs időtartamok és helyszínek, szolgáltatások is az ő rendelkezésükre álljanak.
(0.10)
Az Erzsébet-utalvány és az Erzsébet-program, amely már a parlament előtt is ismert, hiszen sokszor került ide elénk, ez egy újfajta, újszerű európai válasz arra, hogy a társadalmi szolidaritás keretében miként tudunk új forrásokat bevonni ezekbe a különböző célokba.
A szociális biztonság megteremtése érdekében hoztuk létre ezt az egész programot. Mindenki, aki Erzsébet-utalványt ad vagy Erzsébet-utalványt használ, egy közcélhoz járul hozzá, ezen a programon keresztül segíti mindazokat, akik kiemelt figyelemre szorulnak a fiatalok vagy az idősebbek közül egyaránt.
Eddig már 75 ezer honfitársunk részesült valamiféle üdülési támogatásban, és tízezer gyerek lesz az, aki a nyarát kezdte vagy kezdi a későbbiekben kedvezményes Erzsébet-táborban.
Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó eredmény az, amelyik forrásául szolgál ennek a közfeladatnak. Az Erzsébet-program tehát egyértelműen közfeladatot szolgál, szociális üdültetést és szociális étkeztetést.
Az ezzel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány feladatait, azt a négy célt, amire fordítani lehet az Erzsébet-utalvány forgalmazásából keletkező nyereséget, mint például a szociális üdültetés, szociális étkeztetés, ifjúsági és gyermekvédelmi programok, valamint külön törvény szerinti szociális és gyermekvédelmi támogatások kifizetése, ezek lehetnek azok, amelyek az Erzsébet-utalvány forgalmazásából keletkezhetnek vagy azáltal jöhetnek létre.
Azért fontos tehát ez a törvény, hogy ilyen egyértelmű feladatkijelölést adjon az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban, amely már január óta forgalomban van, és egyértelműsítse, hogy itt közfeladat szervezéséről és közfeladat ellátásáról van szó az Erzsébet-program keretében. Ehhez kérem a teremben tartózkodó parlamenti pártok képviselőit és az ő támogatásukat, hogy az Erzsébet-program így megvalósulhasson. Önök is tudják, tízmilliárdos nagyságrendben jelent pluszforrást a szociális támogatásokban. Ez nem egy olyan, amit bárkitől el kellene venni, amit a költségvetés más fejezetéből kellene átcsoportosítani, hanem ez pluszforrás, pluszforrás egy közfeladat ellátásához. Ezáltal mindenki jobban járhat, főleg a nélkülözést szenvedő gyerekek, és senki sem fog rosszul járni, hiszen senkitől nem kellett Magyarországon ezeket a milliárdos forrásokat elvenni.
Kérem a tisztelt Házat, hogy támogassa a javaslatot. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem