BEBES ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BEBES ISTVÁN
BEBES ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyarországi kis kórházak megmentéséért egyesek hangzatos jelszavakkal szálltak harcba, vélhetően neoliberális unszolásra, összebútorozva számomra érthetetlen módon a korábbi gyurcsányista vezetéssel. Azt vizionálták, hogy hamarosan lakat kerül a kórházak ajtajára, és ezzel megszűnik a járó- és fekvőbeteg-ellátás a térségekben. Ezek közé tartozott a körmendi kórház is, melynek működtetését az előző kormány az akkori tiszti főorvos segítségével minden eszközzel el akarta lehetetleníteni.
A jelenlegi kormány szándékai ezzel szemben teljesen mást mutatnak. Jelenleg Magyarországon a kis kórházak működtetésének megerősítése zajlik, a kormányzat teszi ezt annak érdekében, hogy minden egyes térségben élő ember számára a biztonságos betegellátás adott legyen, és igyekszik minden egyes területre a lehető legszélesebb mértékben a különböző betegellátási funkciókat biztosítani.
(18.00)
Hamarosan befejeződik ez a folyamat, amely a körmendi kórház esetében is a végleges működtetési struktúrát stabilizálja. Ennek értelmében hangsúlyozzuk, hogy Körmenden, de az ország más kis kórházaiban is a kórházakra nem kerül lakat, az állam a működtetésüket továbbra is biztosítani fogja. Körmenden többek között nagyon erős járóbeteg-ellátás, aktív sebészet, aktív és krónikus belgyógyászat, rehabilitáció, valamint egynapos beavatkozást biztosító betegellátás és sürgősségi ellátás is lesz. Ebbe beletartozik az egynapos sebészet, szülészet, nőgyógyászat is. Ezenkívül a kórház fejlesztésével és komfortosításával kapcsolatban is megtette az önkormányzat az előkészítő lépéseket, tehát a betegellátás színvonalát még ezenkívül is emelni szeretné.
Kérdezem tehát az államtitkár urat, milyen intézkedéseket tesz a kormány a kórházak működtetésének biztosítására, főként a kis kórházak esetében.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem