DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE

Teljes szövegű keresés

DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE
DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A 2013-as költségvetésnek az egyik legborzalmasabb eleme az egészségügyet érintő költségvetési tervezet, azon belül pedig a gyógyszerkassza, annak jelentős visszavágása. Ennek egyik speciális elemére vonatkozik kérdésem.
Magyarországon is több olyan betegség van, és a különböző statisztikák szerint legalább ezer beteg, amely gyógyításához és akik a gyógyulásukhoz vagy legalábbis állapotuk stabilizáláshoz szükséges gyógyszereikhez eddig külföldről - lévén, a kezelésükhöz szükséges készítmények nem törzskönyvezettek, és a mindennapos patikai közforgalmú megvásárlására formailag és természetesen tartalmilag, zárójelben: tb-támogatással, nincs lehetőségük mindennap, hanem egyedi elbírálás és úgynevezett méltányossági keretből való finanszírozás révén - jutottak hozzá, jutnak hozzá, és remélem, a későbbiekben is ez így lesz.
Az erre szolgáló úgynevezett méltányossági keret a 2011-es 6,5 milliárdról 2012-ben 3,5 milliárd forintra csökkent, illetve a 2013-as költségvetési tervezetben már erre szolgáló keret nem nagyon található. Az utóbbi időben több érintett beteg keresett meg azzal a kéréssel, hogy tájékozódjak arról, hogy az elkövetkezendő időszakban hogyan juthatnak hozzá majd ezekhez a készítményekhez, és milyen áron az eddigi ilyen jellegű, támogatott, valamilyen formában támogatott gyógyszereikhez.
Tehát hogyan juthatnak hozzá a betegek az eddigi, gyógyulásukhoz szükséges, méltányossági keretből egyedi elbírálás alapján finanszírozott, általános forgalomban nem kapható, nem törzskönyvezett és a tb által nem általánosan finanszírozott gyógyszerekhez? Itt van egy konkrét kérdésem is, orvoskollégáról van szó, ha most megválaszolja államtitkár úr, akkor köszönöm, ha nem, akkor majd írásban. Itt egy konkrét eset, a Wilson-kór és a Metalcaptase-terápia, ez egy része annak a kérdésnek, amit föltettem, ezzel kapcsolatban általánosságban és adott szituációban esetleg konkrétan is kérem tisztelettel válaszát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem