DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE

Teljes szövegű keresés

DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE
DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Nagyon remélem, hogy államtitkár úr majd folytatja a válaszolást, és a végeredmény az lesz - teljesen mindegy, hogy ilyen törvény, olyan törvény, ilyen jogcím, amolyan jogcím -, a lényeg az, hogy a betegek, a rászoruló betegek megkapják azokat a gyógyszereket, amelyek a gyógyulásukhoz és a status quójuk fenntartásához szükséges, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor elnézést, megint jön az intézményesített népirtás kategória.
Bár kétségtelen, hogy nehéz gazdasági helyzetben vagyunk, de amikor állandóan Görögországgal példálózunk, ott például jövőre az egy főre jutó gyógyszertámogatás a négyszerese lesz a magyarországinak, Portugáliában pedig a háromszorosa. Akkor kérem tisztelettel, vegyünk példát róluk. Vegyünk példát a görögökről, vegyünk példát a portugálokról, de még egyszer hangsúlyozom: orvosként, orvoskollégaként mondhatnám azt, mindegy, hogy milyen jogcímen, csak például ezek a Wilson-kóros betegek kapják meg a Metalcaptasét, a többiek meg azt, amit eddig megkaptak. Az elmúlt “nyócévben” is megkapták, hát kérem tisztelettel, hogy a következő egy-két esztendőben is kapják meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem