DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Államtitkár asszony, az ön vezetése alatt álló oktatási államtitkárság februárban, nagy közfelháborodást kiváltva, jelentős késéssel jelentette meg a felvételi keretszámokat. Ilyen esetre évtizedek óta nem volt példa, és jellemző, hogy az ombudsman felszólalására és tiltakozására volt szükség ahhoz, hogy önök módosítsák a határidőket. Persze, már akkor is látható volt, hogy ennél sokkal nagyobb a baj. Ha újabb késéssel ugyan, de a közeli napokban legalább beismerték, hogy a felvételi felosztás rendszere maga a teljes csőd, és a csőd beismerése nyomán kényszeredetten módosították saját kormányrendeletüket a felvételi eljárás kellős közepén. Ilyenre pedig még egyáltalán nem volt példa.
Azért volt szükség erre a módosításra, mert sok ezer hallgatói helyre, az úgynevezett részösztöndíjas képzés helyeire nem volt elég jelentkező. Nem elég, hogy radikálisan csökkentették az államilag finanszírozott helyek számát, egyik tanévről a másikra 53 500-ról 32 300-ra, sikerült létrehozni egy olyan rendszert, ami láthatóan teljesen alkalmatlan volt. Ezt beismerve módosították. Erre lépték az utolsó pillanatban az említett módosítást. Azt szeretném kérdezni, tisztelt államtitkár asszony, hogy ön most mire számít. A módosítások után hány részösztöndíjas hely marad kihasználatlan, mert megítélésem szerint a módosítás sem volt jó. A módosításnak is módosítása kell hogy következzék. Ha ez pótfelvételi formájában, nekem az is jó, de éppen sok ezer magyar hallgató jövője miatt még mindig nincs rendben.
Azt szeretném kérdezni, államtitkár asszony, hány helyre számít, ahol a részösztöndíjas képzésben nem lesz elég jelentkező. Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem