DR. TÓTH JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH JÓZSEF
DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyre nő a bizonytalanság az önkormányzatok jövőjét illetően. Bizonytalanság van az intézményekben, a hivatalokban, képviselőkben és a települések lakosaiban egyaránt. Most még nem egyértelmű, hogy milyen szintű és milyen színvonalú kötelező közszolgáltatás biztosítását kell az önkormányzati rendszernek 2013. január 1-jétől megoldania.
A 2013. évi költségvetés tervezetének nagy vesztesei az önkormányzatok lesznek. Várhatóan az állam jóval több forrást vesz el az önkormányzatoktól, mint amennyit az átvett feladatok indokolnának. Növeli a bizonytalanságot, hogy a kormányzati ígéretek szerint jövőre új finanszírozási rendszerre térünk át. Ez a feladatalapú finanszírozás az elmúlt két év megszorító politikáját ismerve az alrendszerből újabb forráskivonást jelent.
(15.40)
Amennyiben ez a drasztikus lépés megvalósul, annak legnagyobb vesztesei a közszolgáltatást igénybe vevők, a falvak, a városok lakosai lesznek. Alacsonyabb színvonalú óvodai, bölcsődei ellátás lesz, kevesebb szociális támogatást kaphatnak a kormányzati gazdaságpolitika következményeként egyre növekvő számú rászorulók. Romlani fog a közterületek minősége. Ez a felfogás arra utal, hogy az önkormányzatoknak nem a települések lakosait, nem az embereket, hanem az államot kell szolgálniuk. A közszolgáltatásokban a szakmai ellátási szempontok háttérbe szorulnak. Szűkülnek azok a saját bevételi források is, amelyekre alapozva a helyi sajátosságokat figyelembe lehet venni, az önként vállalt feladatokat finanszírozni lehet, márpedig ezzel az önkormányzatiság egyik lényeges eleme válik semmivé.
Ezekre tekintettel kérdezem a tisztelt államtitkár urat, meddig rombolják még az önkormányzati rendszert. Mekkora összeget kíván elvonni 2013-ban a kormány az átvett feladatok finanszírozásán túl az önkormányzatoktól? Harmadrészt pedig, számoltak-e a forráskivonás társadalmi hatásával?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem