DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy máris én is hadd javítsam önt. Nem kényszerhasznosítási szerződést kötnek azokra a földterületekre, amelyekre az NFA pályázatokat írt ki, hanem megbízási szerződéseket kötnek október 1-jéig, majd ez alatt az idő alatt kell elbírálni azokat a pályázatokat, amelyeket ezekre a területekre beadtak. Tehát a szóban forgó ügyben nem kényszerhasznosítási, hanem megbízási szerződést kötöttek, s a megbízási szerződés ügyleti értéke ugyanannyi, minthogyha haszonbérleti szerződést kötött volna.
Képviselő úr, mivel én nem ismerem annak a levélnek a tartalmát, amelyre ön hivatkozik, így engedje meg, hogy a levél tartalmáról ne nyilatkozzam. Ugyanakkor egy dolgot szeretnék önnek ebben a kérdéskörben elmondani. Én, ahogyan korábban is ígértem önnek, minden olyan ügyben, amelyben önnek aggályai vannak, állok a rendelkezésére, és minden olyan ügyben, amelyben önnek kifogása van, azt meg fogjuk vizsgálni.
Ha az NFA ebben a kérdéses ügyben úgy döntött, hogy az a bírálat, amely alapján az ön által megnevezett személy nem nyerte el a szerződést, illetve visszavonták a szerződést, akkor az NFA döntését el kell fogadnunk. Az, hogy az NFA ezt követően miért megbízási szerződés alapján adta oda a korábban nyertes pályázónak, képviselő úr, az ön által feltett kérdésnek megfelelően meg fogjuk nézni, de én azt gondolom, hogy ez a gyakorlat azt igazolja, hogy az NFA nem személyek alapján dönt, hanem beadott pályázatok alapján dönt, üzleti terv alapján dönt, pontok alapján dönt, és van három fő szempont, amit önnek is elmondtam: korábban helyben lakó, állattartást vállaló vagy állatállománnyal rendelkező és 1200 hektárnál nagyobb területtel nem rendelkező személy. Ha ezeknek a feltételeknek a pályázó megfelel, képviselő úr, akkor (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) az NFA helyesen járt el, mert az NFA üzleti terv alapján dönt. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem