DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Képviselő úr, én már az ön kérdését sem értettem, de ahogyan ön elmondta, így világossá vált ebből a szempontból. Képviselő úr, a levelét tanulmányozni fogjuk, és ennek megfelelően fogunk önnek ebben a kérdésben választ adni.
Az, hogy a csornai földek hogyan jönnek az ön kérdéséhez, megmondom őszintén, nem nagyon értem. Tehát úgy látom, hogy ha valami önnek eszébe jut, akkor azt itt elmondja a parlamentben, még akkor is, hogyha nem kapcsolódik az adott feltett kérdéshez. Képviselő úr, Csornán nincs érvényes pályázat jelen pillanatban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem