GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Egy számot kihagyott itt a végéről, ez pedig az, hogy a gazdasági válság beköszönte előtt, 2008 őszén 3 millió 910 ezer volt a foglalkoztatottaknak a száma. Érdemes azt is megjegyezni, mert a gazdaság az önmagát reprodukálja, magyarul: ha önök semmit nem csináltak volna, a válság beköszönte után, a válság elmúltával önmagától visszaállna ez a foglalkoztatási szám. Attól még messze vannak, még mindig 60 ezer mínuszban vannak. No, ennyit a számokról.
A másik része a történetnek, hogy nem elvitatható, hogy rugalmasabb lett a munkaerőpiac a munka törvénykönyve alapján, de kiszolgáltatottabbá tette a munkavállalókat, és ez, amit önök most meghirdetnek programként, az gyakorlatilag homlokegyenest ellentétes azzal, amit két éven keresztül csináltak, mert két évig megszorították, kirekesztették a kiskeresetű és a hátrányos helyzetű pozícióban lévő embereket. Most a szavak szintjén már támogatják, a tettek tekintetében meg hitem szerint nem fogják, mert ezt eddig is így csinálták. Éppen ezért válaszát nem tudom elfogadni.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a függetlenek soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem