DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az M44-es és a kapcsolódó elkerülő utak megépítésében a kormány álláspontja a sajtó esetenkénti téves értesülései ellenére nem változott, a Békés megyét bekapcsoló gyorsforgalmi utat megépítjük. A beruházás megindítása kiemelten fontos a kormány számára, éppen az ön által említett gazdasági és népességfogyási problémák miatt.
Ami a pontos útkategória kérdését illeti, az ígéretek mindig is autóút megépítésére vonatkoztak, autópálya építése nem volt napirenden sem 2010 előtt, sem azóta. Az M44-es autóút Békéscsabáig tartó szakasza az 1222/2011. számú kormányhatározat alapján három ütemben készül el. Az építés a négy programciklusból álló program első szakaszában kezdődik meg, és a harmadikban fejeződik be. Az első ciklusban a kiemelten kezelt Kunszentmárton-Kondoros szakasz, a második ciklusban, 2014 és ’20 között a Kondoros-Békéscsaba szakasz, a harmadik ciklusban pedig, legkésőbb 2021-23 között az M8-as autópálya és Kunszentmárton közötti szakasz kivitelezése történhet meg. A Kunszentmártontól Kondorosig terjedő szakasz biztosítja a települések tehermentesítését, lehetővé téve, hogy Budapest és az országhatár között a lakóhelyek keresztezése, szennyezése nélkül haladjon át a forgalom.
Nagyon bízom abban, hogy erre az időre az út elkészül mind a mi ígéretünknek, mind az ön és az ott lakók kívánságának megfelelően. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem