DR. CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Kellő tisztelettel azt szeretném itt első mondatban mondani, hogy ön vagy nem olvasta el a munka törvénykönyvét, vagy elolvasta, de nem értette, vagy elolvasta és értette, de nem akarta érteni - ez a legrosszabb forgatókönyv. Szeretném tételesen megcáfolni mindazt, amiről ön beszélt.
Sokat halljuk manapság azt, hogy az embereknek az új munka törvénykönyve kapcsán többet kell majd dolgozni kevesebbért, és a műszakpótlékra hivatkoznak itt alapvetően. Lassan mondom, hátha sikerül, hogy átmenjen mindenki számára: azok, akik eddig műszakba jártak és ezután is műszakba fognak járni, semmit nem vesznek észre. Délután kettőtől este tíz óráig volt a korábbi időszakban 8 órára 15 százalék a műszakpótlék mértéke, most este hattól tíz óráig lesz 30 százalék. Matematikailag, úgy gondolom, a 4 óra 30 százaléka pontosan megegyezik a 8 óra 15 százalékával. Vitatkozhatunk ezen, csak nem nagyon érdemes, mert a matematika szabályai elég egzaktak.
A következő: ha átalányban állapítja meg a munkáltatója, mert erre is adunk lehetőséget, azt mondjuk a szabályban, hogy megteheted, kedves munkáltató, de az előző 12 hónap bérpótléka átalányánál nem lehet kevesebb a megállapított - akkor megoldjuk azt a problémát, hogy ne kelljen kevesebbet fizetni? Megoldjuk, kedves képviselő asszony.
Azonkívül szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy például az egészségügyben vagy a szociális ellátás területén megvan a lehetőség, hogy ágazati szabályokban eltérjenek a munka törvénykönyvétől, tehát például egy dajka számára, aki mondjuk, nem műszakba járt korábban, de öt óráig van munkaideje, az ágazati szabály lehetőséget biztosít, és az illetékes minisztériumok éltek is ezzel a lehetőséggel, kérem, olvassa el, okával az idevonatkozó szabályokat is.
Arról, hogy hogyan sanyargatjuk mi a munkavállalókat: a szabadság tekintetében, képzelje el, olyan sanyargatást vezetünk be, hogy eddig húsz nap volt az alapszabadság, tíz nap a pótszabadság mértéke, ez változatlan marad, csak eddig öt nappal rendelkezett a munkavállaló, most meg hét nappal fog rendelkezni, tehát iszonyú egy sanyargatás lépett július 1-jétől életbe a szabadságok tekintetében.
A gyesről, gyedről visszatérőket úgy sanyargatjuk, hogy eddig gyakorlatilag csak a közszférában volt kötelező visszavenni a gyesről, gyedről visszatérőket részmunkaidőben, most a versenyszférában is kötelezővé tesszük ezt.
(14.40)
Hát ez egy komoly sanyargatás, én is így gondolom. A védett kor intézményét tekintve úgy sanyargatjuk az 50 éven felülieket és egyébként a gyesről, gyedről visszatérő kismamákat, hogy a korábbihoz képest legalább olyan védettséget biztosítunk. De egy dologra szeretném, képviselő asszony - és egyébként a mai gyakorlatban is -, felhívni a figyelmet. Ha valakit nagyon bevédünk, nézze meg a bírói gyakorlatokat, hogy mi működik, ha 55 év felett valakit nagyon bevédünk, azzal, hogy nagyon megvédtük, tudja, mit okoz ez a korábbi munka törvénykönyve kapcsán? Hogy 54, 53 és 52 évesen válnak meg a munkáltatók tőle, mert nem szeretnék azt a helyzetet teremteni, amikor 55 évesen már komolyabb problémája van. Hol kell segíteni? Ott, ahol az előbb a miniszterelnök úr ezt mondta. 55 év felett célzott, határozott, nem 3-4 százalékos limmel-lommal, célzott, határozott, nagyarányú járulékkedvezményt kell bevezetni, amivel a munkáltatót érdekeltté teszem abban, hogy az 55 éven felülieket is biztonságban lehessen foglalkoztatni.
A túlmunkával kapcsolatban jelzi itt, hogy sanyargatás van, merthogy 300 óra. Szeretném felhívni a figyelmét, kedves képviselő asszony, hogy a tegnapelőtt hatályát vesztett munka törvénykönyve kapcsán is 200 óra volt az alap, és 300 órát lehetett kollektív szerződésben, most pedig 250 óra az alap, és ugyancsak 300 órát lehet kollektív szerződésben, ezért mondom, kedves képviselőtársaim, hogy legalább tiszteljük meg egymást azzal, hogy ha valamit bírálunk, és nemcsak a politika nyelvén, hanem belemegyünk a részletekbe, akkor kellő tisztelettel azt szeretném kérni, hogy legalább olyan manőverezési lehetőségeket találjanak, amelyekről szakmailag esetleg azt lehet mondani, hogy gondolkozzunk el, beszéljünk róla, mert érdekes lehet. Az, amit ön most elmondott, gyakorlatilag taxatíve, pontról pontra, sorról sorra cáfolható. Jó munkatörvénykönyv lépett hatályba július 1-jétől, bízunk benne, és reméljük azt, hogy a következő időszakban adjunk neki legalább egy évet, hogy jótékony hatását kifejtse, és térjünk vissza majd akkor, amikor eljön ennek az ideje. Nézzük meg, hogy valóban önöknek volt igaza a riadalomkeltésben, vagy pedig nekünk volt igazunk, hogy Magyarországon egyre több ember tud legálisan egyre nagyobb mértékben munkát vállalni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem