VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Föl szeretném az önök figyelmét is hívni és a magyar társadalom figyelmét is hívni arra, hogy milyen fejlemények zajlanak éppen az egészségügyben, milyen jogszabályok lépnek mostanában hatályba. Amit jelenleg láthatunk, az, hogy az egészségügy területén több területen is katasztrofális a helyzet. Katasztrofális és elmondhatjuk, hogy félhet, retteghet az az ember nagyon gyakran, aki az állami egészségügyi ellátásra van szorulva.
Ott tartunk jelenleg, hogy a halálozási arány az Európai Unión belül másfélszerese a keringési megbetegedések területén Magyarországon, mint az Európai Unióban, közel kétszerese egyes más megbetegedések esetén, például a daganatos megbetegedéseknél, és miközben Magyarország tudhatja magáénak a legmagasabb halálozási arányt az Európai Unióban daganatos megbetegedések esetén, a kormány brutális megszorító intézkedéseket hajt végre az egészségügyben.
2150 kórházi ágy szűnik meg. 2150 kórházi ágy a teljes magyar kórházi ágyszám 5 százalékát jelenti. Az aktív ellátás 9 kórházban szűnik meg országszerte. A betegeket arra kényszerítik a kormány megszorító intézkedései, hogy a fél országot átszelő utazásokat tegyenek, mire eljutnak a legközelebbi orvoshoz, aki ellátja őket. Nemrég volt egy olyan baleset, amikor négy ember, egy család sérült meg egy közlekedési balesetben - négy különböző kórházba szállították őket ellátásra. Most éppen nem kell ugyan vizitdíjat fizetni, mint amit a szocialista kormányok idején javasoltak, ennek azonban sokszorosát, sokszor 300 forintot kell elkölteni arra, hogy az emberek eljussanak a legközelebbi orvoshoz, aki megvizsgálja őket.
2012-höz képest a beterjesztett költségvetési törvény szerint 60 milliárd forinttal csökken az egészségügyre fordított ellátás. Az Európai Unió szintjén a legalacsonyabb GDP-arányos gyógyszerkasszát mondhatjuk magunkénak. A kormány újabb megszorításokkal szeretné a gyógyszerkasszát sújtani. Ismét csökkenni fog a gyógyszerek ártámogatása, miközben egyébként a szakmai szervezetek felméréséből tudhatjuk, hogy jelenleg a betegek egyötöde nem képes már most sem arra, hogy kifizesse a gyógyszerét. Ezek az emberek azon egyszerű választás elé kerülnek, hogy vagy esznek, vagy megveszik a gyógyszereiket. Most tartunk itt. Ehhez képest még a kormány brutális, 100 milliárdos megszorítást tervez az egészségügyben.
A szakmai szervezetek elmondták, hogy immár a betegellátást és a gyógyszerellátást egyaránt veszélyeztető folyamat, ami a gyógyszerkassza körül zajlik - olyan brutális megszorítások zajlanak. Csak emlékeztetnék arra, hogy mi zajlik most az egészségügyben. CT-vizsgálatokra több hónapos várakozási idők vannak, fél évnél is többet várnak nemegyszer, az MRI-vizsgálatokra 184 napos az átlagos várakozási idő, nemegyszer arra, hogy egyáltalán megvizsgáljon egy szakorvos valakit Magyarországon, több hónapon keresztül várni kell.
Amit önök csinálnak, nem más, mint egy pilótajáték jelenleg. Miközben brutális módon elöregszik a magyar társadalom, miközben egyébként az Európai Unión belül a magyar egészségügyi mutatók az utolsó helyeken kullognak, aközben a kormány brutálisan megszorít, 2150 kórházi ággyal kevesebbet hoz létre, leépíti a kórházi ágyakat, az embereket pedig azzal próbálja az orvosi beavatkozásoktól elrettenteni, hogy elképesztően hosszú utazásokra kényszeríti őket, és több hónapos várólistákkal tereli az embereket a fizetős magán-egészségügyi ellátások felé.
Képviselőtársaim, ott a kormányoldalon, önök nem ezt ígérték az embereknek. Emlékeztetnék arra, amikor önök arról beszélnek, hogy inflációkövető nyugdíjemelést adnak, lehet, hogy ez valóban így van, de az inflációkövető nyugdíjemelésnél a nyugdíjasokat olyan módon sújtják, hogy a három-négyszeresét fogják kifizetni majd az egészségügyi ellátások díjainál a megdráguló gyógyszerek miatt, hiszen tudhatjuk, hogy ha a gyógyszerkassza felét elveszi a kormány, akkor nem egy gyógyszer másfélszeresére, kétszeresére fog drágulni a jelenlegi szintnek. Ez a felelőtlen, szociálisan érzéketlen megszorító gazdaságpolitika arra ösztönzi a fiatalokat, hogy itt hagyják ezt az országot, és arra ösztönzi őket, hogy lábbal szavazzanak az önök embertelen gazdaságpolitikájára.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem