SCHEIRING GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SCHEIRING GÁBOR
SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt már számtalan alkalommal leszögeztük, hogy ha a kormány fenntartható módon kívánja növelni a tőke, ezen belül a bankok részesedését a közteherviselésben, akkor azt mi támogatni tudjuk. Ehhez azonban strategikus és okos érdekérvényesítésre lenne szükség. Ezért javasoltuk, hogy a kormány európai együttműködésben álljon ki a spekulációs adó mellett. A sárgacsekk-adó kapcsán kialakult tragikomédia azonban jól mutatja, hogy a kormány mennyire alkalmatlan a strategikus és okos érdekérvényesítésre. A 2013. évi költségvetés tervezetében a tranzakciós illetékből származó összeg 283 milliárd forinttal szerepel. Ez már legalább a harmadik hivatalos adat, korábban 130 és 228 milliárd közé saccolták a bevételt. Most hirtelen megugrott 283 milliárdra, már ha nem vesszük figyelembe azokat a becsléseket, amelyek 300-400 milliárdos teherről szólnak felső korlát hiányában. Ezt megfejelve Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt hét csütörtökön feltalálta az adópolitikai örökmozgót, a tranzakciós illetéket kivetné az államra magára is, 100 milliárd a Nemzeti Banktól, 100 milliárd az Államkincstártól. Egyik zsebből ki, a másik zsebbe be. Igazi adópolitikai örökmozgó ez így, nevezhetjük nyugodtan ezt az adót innentől kezdve Münchhausen báró adónak is akár.
Államtitkár úr, ennek így semmi értelme nincs. Hogyan jöttek ki ezek a számok? Még az önök forradalmi minisztertanácsa sem tudja saját maga megadóztatásával bevételhez juttatni a költségvetést. A nagy kapkodásban csak arra nem gondoltak, hogy egy ilyen újabb teher a pénzintézeteken éppen a vágyott növekedést teszi lehetetlenné, belelökve az országot a megszorítások és recesszió spiráljába úgy, hogy közben semmilyen számítást nem készítettek a hatásokról. Mindezt még rosszabbá teszik azzal, ha a Bankszövetségnek engedve csökkentik a bevételt, és helyette az államot adóztatják meg.
Mindezek alapján csak néhány apró kérdésem volna. Milyen megszorításokkal fogják az emberekkel megfizettetni az államra kivetett 100 milliárdos adót. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mi alapján jöttek ki a korábbi számok, 130, 228 és 283 milliárd forint, milyen feltételek mellett, és reálisnak tartják-e még ezeket az elkülönülési lehetőségek figyelembevételével is? Hogyan becsülik az adó hatását a növekedésre, a hitelezésre, tartható-e ezek alapján a jövő évi 1,6 százalék, vagy a legújabb 2 százalékos nemzetgazdasági miniszteri becslés. Hogyan becsülik az adó hatását a lakosságra…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem