SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az LMP már a tavalyi költségvetési vitában is felszólalt a leginkább kiszolgáltatottakkal, a fogyatékkal élőkkel, pszichiátriai szenvedélybetegekkel, idősekkel, hajléktalanellátással, szociális szolgáltatásokkal kapcsolatban, azzal kapcsolatban, hogy az erősen romló költségvetési finanszírozást látva meglehetősen elkeseredettek vagyunk.
Az idei költségvetési vitában többször jeleztük, hogy a 2013-ra tervezett büdzsé a rombolás és a kiéheztetés költségvetése lesz. A jóléti kiadásokat érintő megszorítások politikája tovább folytatódik. Részben marad az eddigi elvonások által megtépázott finanszírozás, ami automatikus reálértékvesztést jelent jövőre is. De több területen még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen folytatódik a kivonás, a csökkentés, a leépítés. A pályázati elven finanszírozott szolgáltatások, így például a fogyatékkal élőket segítő támogató szolgálatok és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozását a tavalyi drasztikus forráskivonás után nem állítják helyre, marad a 20 százalékos elvonás. A fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása majdnem 10 százalékkal csökken tovább. A jelnyelvi tolmácsszolgáltatásra és elemi látásrehabilitációra 15 százalékkal jut kevesebb a jövő évben. A fogyatékos személyek érdekvédelmét és a szolidaritási programok támogatását 13 százalékkal vágják meg. Az összes költségvetésben nevesített országos fogyatékosszervezettől is elvonnak, tisztelt államtitkár úr.
A fűnyírószerű elvonások folytatódását látva számunkra egyértelmű, hogy a 2013-as költségvetés az érzéketlenség és a szolidaritás nyílt megtagadásának költségvetése. Államtitkár Úr! Ha már ennyire ragaszkodnak a folyamatos megszorításokhoz, akkor legalább miért nem hagyják a segítségre leginkább rászoruló társadalmi csoportokat élni? Miért szükséges ez a folyamatos leépülés, leépítés?
Válaszát várom, köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem