VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön tárcája felügyeli az új állami mobilszolgáltató cégben tulajdonos állami vállalatokat, másrészt a hírközlési törvény pillanatnyi állása szerint a tárca látja el a mobilszolgáltatási szektor állami szabályozói funkcióit is, megosztva az NMHH-val. Jelenleg ön és a tárcája felelős azért, hogy az érintett állami cégek átláthatóan megbízható befektetéseket eszközöljenek, hiszen közpénzekből gazdálkodnak, még ha közvetve is.
Mint közismert, az új magyar mobilszolgáltató vitatható körülmények között, verseny nélkül szerezte meg 10 milliárd forintért a negyedik mobilfrekvenciát, miközben ennek értéke 60 milliárd forint a becslések szerint. Ha a cégeket tulajdonosként nézzük az ügyletben, jó üzletet kötött a cég, hiszen olcsón jutottak hozzá a frekvenciához. Ha az állami szabályozás felől nézzük, akkor bizony akár 50 milliárd forint bevételkiesés is érhette ez államot.
Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a többi mobilszolgáltató ki lett végül zárva a licitből, és versenytárs nélkül jutott hozzá a cég, akkor joggal fölvetődik néhány kérdés: Az állam most melyik pályán is játszik? Kinek az oldalán szállt be? A bíróság a hírek szerint nem engedi, hogy a cég birtokba vegye a frekvenciasávot és az EU is vizsgálódik.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztességes úton jutott az állami mobilszolgáltató a frekvenciához? Nem érte kár az államot az alacsony ár miatt? A bíróság friss döntése milyen következményekkel jár majd? Az állami cég mekkora összeget kíván ráfordítani az első két évben a szolgáltatás kiépítésére? - ez egy fontos kérdés. Ez mekkora összegű közpénz ráfordítását jelenti közvetlenül vagy közvetve például az állami tulajdonosok csökkentett osztaléka miatt erre az üzletre? Összefoglalva: mennyibe fáj az adófizetőknek az önök megalomán mobilcége?
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem