DR. KISS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. KISS SÁNDOR
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban a 16. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Tehát ahogyan megszületik ez a hulladékgazdálkodásról szóló törvény, ebből is láthatjuk, hogy mennyi szempontot, mennyi érdeket kell figyelembe venni az előterjesztőnek; nincs könnyű dolga államtitkár úrnak és csapatának, én elfogadom ezt. Biztos mindenféle lobbi és mindenféle nyomások nehezednek rájuk, sok mindenkinek kell megfelelni.
A 16. ajánlási pontban - előrebocsátom, nem vagyok hulladékgazdálkodási szakember, inkább hulladéktermelő vagyok mint egyszerű állampolgár - próbáltam ebből a szempontból is megközelíteni a törvényt. Ékes képviselőtársam arról beszélt, hogy hasznosítanunk kell a hulladékot, esetleg nyereség sem képződik belőle, de én úgy gondolom, a költségeket igenis figyelembe kell venni, igenis törekedni kell arra, hogy a költségek minél alacsonyabbak legyenek, és az, hogy milyen alapelveket kell beépíteni a hulladékgazdálkodásba, úgy gondolom, igenis a költségeknek meg kell jelenni, hogy a lakosságnak ez minél kevesebbe kerüljön. És itt nem csak a szociális szempontokra gondolok, hanem arra is, hogy ha… De igen, gondolok a szociális szempontra is, mert valóban számít, pláne ebben a nehéz gazdasági helyzetben, de úgy gondolom, hogy ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, és indokolatlanul drága a hulladékkezelés, tehát nem vesszük figyelembe, hogy mennyibe kerül, akkor ez talán még a hulladékgazdálkodás sikerét is veszélyeztetheti.
Tehát ezért próbáltam volna ebben az ajánlási pontban erre javaslatot tenni. Azt látom, hogy sem az előterjesztő, sem a fenntartható fejlődés bizottsága nem támogatta, azért mégis kérem, hogy a következő törvényalkotási folyamatban - tehát amikor ezt csiszolgatják -, igenis vegyék figyelembe azt, hogy a lakosságnak és a felhasználóknak minél kevesebbe kerüljön. Mert akár a vállalkozásban, akár magánfelhasználóként, nekem személy szerint is az az érzésem, hogy indokolatlanul sokat kell fizetnem a szemétszállításért, és ezzel nem csak én vagyok így. Persze az, hogy mennyire indokolt, mennyire indokolatlan, ez kétségtelenül, aki kifizeti, annak indokolatlan, aki pedig a hulladékgazdálkodással foglalkozik, az mindig is meg tudja indokolni azt, hogy mennyibe kerül. Kérem a törvényalkotót, hogy vegye figyelembe ezt a tényezőt.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem