SZILÁGYI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az égvilágon semmi értelme annak, amit most itt fogunk csinálni. Engedelmükkel elmondom ennek az egésznek a történetét.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A kormányátvételkor pontosan lehetett tudni, hogy ezt a törvényt elég hamar meg kell alkotni és el kell fogadni, hiszen az Unió előírta számunkra, hogy 2010 decemberéig hatályba is kell hogy lépjen.
Ha akkor megteszi a kormány azt, amit az Unió elvárt, ezek technikai módosítások főleg, nem lett volna egy bonyolult dolog, el lehetett volna fogadni, és később lehetett volna, mondjuk, a közszolgáltatásra vonatkozó részeket külön szabályozni, ahogy egyébként ezt a parlament megtette a víziközművel, a kéményseprő-szolgáltatással kapcsolatban is külön-külön törvényben.
Ehhez képest 2011 decemberében, az utolsó ülésnapon nyújtották be a törvényt, nyilván akkor már tárgyalni nem lehetett. Ebben az évben egészen korán, januárban, februárban volt az általános vita, ha emlékeznek, a bizottsági szakaszban már látszott, hogy még a kormánypárti képviselők is szétlövik módosítóval ezt a minősíthetetlenül gyenge szöveget.
Ezután félretették ezt a törvénytervezetet, kiküldték Brüsszelbe notifikációra, hiszen olyan dolgokat tartalmaz, amit nyilvánvalóan a termékdíjtörvény vitájának tanulsága alapján nem lehetett azonnal elfogadni, és lehetett sejteni, hogy itt komoly kifogások lesznek. Lettek is, mint ahogy nem tudjuk egyébként a végét, nem tudom, hogy miért vették most elő ezt a törvénytervezetet újra, hiszen még nem látjuk azt - lehet, hogy önök már látják, mi még nem látjuk -, hogy mit mondott Brüsszel erre a törvénytervezetre. Mindenesetre annyit mondott, hogy büntetés lesz, ha ezt hamarosan nem fogadják el, és szégyenszemre ott vagyunk azon néhány tagállam között, amelyik még nem tette a saját jogrendjébe a hulladékos keretirányelv rendelkezéseit.
Most tényleg nem tudom, hogy mit fogunk csinálni, hiszen azok a módosító indítványok, amelyek bent vannak a rendszerben, réges-rég nem érvényesek, hiszen ma délután benyújtottak egy 104 oldalas kapcsolódó módosítványt, amin formailag ma még nem is nagyon lehet vitázni, hanem majd a jövő héten fogunk szavazni a módosító indítványokról. De zárószavazás megint nem lesz már ebben a parlamenti ülésszakban, úgyhogy nyárra megint csak félretesszük ezt a törvénytervezetet, és elfogadni legfeljebb ősszel lehet.
Azt gondolom, hogy számunkra ez semmiféle jó pontot nem jelent az Európai Bíróság szemében, hiszen nincsen elfogadott és hatályba léptetett törvény, semmivel nem leszünk előrébb, ha a módosító indítványokat már esetleg leszavaztuk. Tehát nem lesz zárószavazás. Kérdés, hogy mi várható még ősszel. Ezt nyilván elő kell venni újra, akkor szét fogják újra módosítózni, zárószavazás előtt.
(22.00)
Március óta is folyamatosan zajlott a jogalkotás ezzel kapcsolatban, úgyhogy tökéletes káosz van. Nem gondolom, hogy bárki is tudná, hogy melyik az aktuális verzió, amit végül a kormány el szeretne fogadni. Úgyhogy nem tudjuk, hogy mi várható még, de hogy ma este semmi értelme, hogy egymás idejét múlatjuk, abban biztos vagyok. Öt parlamenti ülésszak, plusz két rendkívüli ülésszak volt már, mióta mi itt együtt dolgozunk, és rengeteg idő lett volna ezt a törvénytervezetet rendesen megalkotni, rendesen megvitatni, elfogadni, és hatályba léptetni.
Ennyit szerettem volna elmondani magáról a folyamatról, és engedelmükkel én most el is megyek, mert nem gondolom, hogy még egy vonatot le kell késnem amiatt, ami itt zajlani fog. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Dr. Illés Zoltán tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem