DR. MENGYI ROLAND

Teljes szövegű keresés

DR. MENGYI ROLAND
DR. MENGYI ROLAND, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság június 26-ai ülésén megtárgyalta a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény módosításáról szóló T/7669. számú törvényjavaslatot.
Amikor az Országgyűlés megalkotta a gazdasági stabilitásról szóló törvényt, az ország pénzügyi stabilitása és költségvetési fenntarthatóságának biztosítása érdekében a központi költségvetésről szóló törvény megalapozottságának független vizsgálata, valamint az államadósság csökkentésének elősegítése céljából járt el, azóta bizonyítottan helyesen. Az Európai Tanács a túlzottdeficit-eljárás felülvizsgálata során ajánlásokat fogalmazott meg a költségvetési hiány tartósan 3 százalék alatti tartására, és itt szerepelt a Költségvetési Tanács feladat- és hatáskörét érintő szabályok módosítása is. Amint tudják, országunk 2004 óta túlzottdeficit-eljárás alatt áll, ezért az ajánlástevők szükségesnek tartották, hogy a Költségvetési Tanács feladatköre bővüljön, függetlenül attól, hogy Európában egyedülálló módon a Költségvetési Tanácsnak vétójoga van a költségvetés tekintetében. Ez a bővítés azt jelenti, hogy a tanácsnak lehetősége nyílik a költségvetés mellett a megalapozó törvények és nevesítetten az adótörvények véleményezésére is.
A Költségvetési Tanács hatáskörét tekintve kizárólag bővítést tartalmaz a javaslat. A tanács munkájában a jövőben támaszkodhat az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank stábjára. A javaslat módosításával alapvetően kiszűri az árfolyamváltozások hatását az államadósság számításakor. Ezt a módosítást a Költségvetési Tanács egységesen javasolta. A javaslat szerint a központi költségvetésről szóló törvényben szereplő árfolyammal kell számolni két év adósságszintjét.
Mindezekre tekintettel a gazdasági bizottság többsége 18 igen szavazattal, 5 nem ellenében a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem