SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A kormány T/7669. szám alatt törvényjavaslatot nyújtott be a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény módosítására vonatkozólag. A módosítás előzményeként az Európai Tanács a túlzotthiány-eljárás időszaki felülvizsgálata során 2011. július 12-én ajánlásokat fogalmazott meg Magyarország számára. Az ajánlások között szerepel a Költségvetési Tanács hatáskörének és szakmai kompetenciájának megerősítése annak érdekében, hogy a tanács az alaptörvényben rögzített feladatát megalapozottan és maradéktalanul tudja ellátni.
A Költségvetési Tanács tagjaival folytatott konzultációt követően felülvizsgáltuk a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény vonatkozó szabályait. A vizsgálat eredményeként szükségesnek tartottuk a Költségvetési Tanács hatáskörének és működésére vonatkozó egyes rendelkezéseknek a pontosítását annak érdekében, hogy az alaptörvényben rögzített adósságszabály gyakorlati érvényesülésének feltételei maradéktalanul megteremtődjenek. A módosításokkal - és ezt fontos kihangsúlyozni - a Költségvetési Tanács is egyetért.
A Költségvetési Tanács működésében a legfontosabb változást az jelenti, hogy az Európai Tanács ajánlásának megfelelően a Költségvetési Tanács működését, üléseinek koordinációját, döntéseinek előkészítését és dokumentálását egy külön szervezeti egység segíti a jövőben. A hatásköri szabályokat illetően a törvényjavaslat pontosításokat tartalmaz csupán. A Költségvetési Tanács feladata az adósságszabály érvényesülésének biztosítása. Ennek érdekében a törvényjavaslat szerint félévente nyilvánít véleményt a költségvetés helyzetéről és az államadósság alakulásáról. Ezenkívül lehetősége van véleményezni a költségvetés tervezésével, végrehajtásával, a közpénzek egyéb módon történő felhasználásával kapcsolatos kérdéseket is.
Új hatásköri szabály, hogy a tanács a költségvetés mellett a költségvetést megalapozó egyes törvények tervezetéről és a fizetési kötelezettséget rögzítő törvényjavaslatról is véleményt mond. A javaslat egyben azt is rögzíti, hogy az Állami Számvevőszék elnökének és a Magyar Nemzeti Bank elnökének a tanács tagjaként végezendő munkáját az Állami Számvevőszék, illetve a Magyar Nemzeti Bank elemzéseinek rendelkezésre bocsátásával segíti, segítheti. Tekintettel a Költségvetési Tanács rendelkezésre álló, esetenként rövid véleményezési határidőkre, a törvényjavaslat előirányozza meghatározott esetekben az elektronikus hírközlő eszközök igénybevételét is.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A törvényjavaslat elfogadásával az Európai Tanács vonatkozó ajánlásai maradéktalanul teljesülnek, ezért kérem a tisztelt képviselőket és a Házat, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem