TUKACS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Józsa képviselőtársam utolsó mondatát folytatnám. Azért, mert ezt a Költségvetési Tanácsot az akkor ellenzékben lévő Fidesszel és a parlament pártjaival együtt hoztuk létre. Tehát abban az időszakban ezt a Költségvetési Tanácsot egy erős ellenzéki nyomásra, tegyük hozzá, a költségvetés ellenőrzésére és az ellenzék együttműködésével hoztuk létre, úgy, hogy a tanácsba természetesen - ez a természetes már csak nekünk természetes - tagokat delegáltak.
A Költségvetési Tanács működése tehát nem új a kormánytöbbség számára. A Költségvetési Tanács okszerű működése tehát nem jelentene meglepetést. Ezért nem kellene csak és kizárólag a túlzottdeficit-eljárás során született - idézőjelben mondom - ajánlások és az ott kifejtett nyomás hatására változtatásokat eszközölni a Költségvetési Tanács működésében, hanem át lehetne gondolni ennek a racionális és a költségvetés, valamint a stabilitás szempontjából jó működését.
Úgy azonban nem, hogy a kormánytöbbség célja nyilvánvaló volt: le kell bontani a Költségvetési Tanács valóságos jogköreit, és meg kell akadályozni, hogy a Költségvetési Tanácsban részt vegyenek a politikai ellenzékben lévő képviselők.
Olyannyira volt ez a szándék szembetűnő, hogy mint emlékszünk rá, a Költségvetési Tanács akkori elnökét, akit véletlenül elfelejtettek a törvény módosítása kapcsán leváltani a posztjáról, egy egészségüggyel kapcsolatos törvényben mentettek fel, ami úgy látom, még most is mosolyt csal az arcokra a parlament padsoraiban. Kopits György tehát megérte azt, hogy az egészségügyi törvényben emlékezik meg róla a hálás utókor. Úgy gondolom, hogy nem kellene elkövetni ilyenfajta törvényhozási malőröket a következő időszakban. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem