VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor a kormány törekvéseit górcső alá kell vennünk, és meg kell határoznunk azt, hogy mit tett a gazdasági stabilitás érdekében, hát a legkevésbé sem arra gondolunk, amit a törvényjavaslatban megfogalmazott, hogy a Költségvetési Tanáccsal kapcsolatos intézkedéseket hogyan képzeli el. A kettőnek ugyanis vajmi kevés köze van egymáshoz. Az egyik alapvetően egy szervezetfejlesztési kérdésnek tekinthető, a második pedig a gazdasági stratégia megalkotásával összefüggő kérdés.
Ha megnézik a képviselőtársaim azt, hogy mi történt a Költségvetési Tanáccsal, amit most újból próbál a kormány masszírozni, megint próbál hozzányúlni, volt ennek a Költségvetési Tanácsnak egy jól képzett elnöke, akivel lehet nem egyetérteni, lehet nem szeretni, például az előélete miatt, egy kétségtelen, hogy a közpénzügyekhez való hozzáértése tekintetében azt gondolom, hogy elég magasan felülmúlta a kormánypárti gazdaságpolitikusok óriási többségét. Ezt szerintem kétségbevonhatatlanul elismerheti a kormánypárti többség is. Ezt a Költségvetési Tanácsot a kormány rövid időn belül gyakorlatilag kivégezte, azért, mert olyan véleményeket tett közzé, hogy… (Vágó Gábor közbeszól.)
Nem tapsoltunk neki, képviselőtársam, önnek teljesen rossz a memóriája, nem tapsoltunk a Költségvetési Tanács kivégzésének, azért, mert olyan véleményeket tett közzé, amely nem tetszett a kormánynak. Nem fért bele a nemzeti együttműködés rendszerébe az, hogy valakinek eltérhet a véleménye a kormányétól. Nem fért bele a nemzeti együttműködés rendszerébe az, hogy van egy, a kormányétól függetlenül működő szervezet, amely megfelelő költségvetési kerettel, megfelelő személyi struktúrával rendelkezik, és a kormányétól független véleményt mond a költségvetésről. Ezt a Költségvetési Tanácsot a kormány megszüntette, a helyébe ugyanolyan névvel egy olyan szervezetet léptetett, aminek sem stábja nincs, sem szakértői nincsenek; ez egy három ember által összehozott röpke tanács, ami havonta egyszer leül, tanácskozik egy rövidet, aztán mindenki megy vissza a saját hivatalába tenni a dolgát. A kettő azért nagyon nem ugyanaz.
Én azt gondolom, elvárható lenne, hogy ha már a Költségvetési Tanácshoz hozzányúl a kormány, akkor gondoskodjon arról, hogy a közpénzügyeket átlátható módon, a parlamentáris keretek között ellenőrizhető módon kezelje. Ennek kiváló eszköze lehetne egyébként az Állami Számvevőszék, de hogy, hogy nem, oda is olyan embert ültetett a kormány Domokos László személyében, aki nemrég még egy fideszes országgyűlési képviselő volt. Akkor, amikor itt a parlamenti patkóban összegyűltünk még a ciklus legelején, esküt tettünk, akkor itt állt Domokos László is a sorban, ő is esküt tett fideszes országgyűlési képviselőként, majd pedig a kormány kinevezte őt egy olyan állami intézmény élére, amely egyébként a parlament költségvetési jogát biztosítja, amely a parlament ellenőrzési jogát gyakorolja a közpénzügyek felett. Tehát itt tartunk jelenleg.
Ehhez képest, ami most folyik a Költségvetési Tanáccsal kapcsolatban, egy gyalázatos toldozgatása-foldozgatása annak a kétségtelenül torz helyzetnek, amit egy rendkívül agresszív kormányzati politika eredményezett, és amit önök hoztak létre.
Mi az, amit elvárnánk mi a gazdasági stabilitás címszava alatt? Először is azt, hogy stabil legyen az adórendszer, stabil legyen az az üzleti környezet, amit Magyarország kínál, azért, mert a stabilitás a cégek számára kiszámíthatóságot jelent, egy olyan üzleti környezetet, amelyben tervezni lehet, amelyben érdemes beruházni. Azt gondolom, ezt a legkevésbé sem volt képes garantálni a kormány. Elég, hogyha csak arra gondolunk, hogy a tegnapi napon is 300 milliárd forintos új gazdasági csomagra került sor, minden bejelentés, minden szakmai vagy társadalmi egyeztetés nélkül jelentette be hirtelen ezt a miniszterelnök úr, meglepetésszerűen hozzák ezeket az intézkedéseket, és sajnos a legtöbbször nem úgy, mint ahogy egyébként tegnap történt, hogy enyhítéseket hoznak az adórendszerben, a legtöbbször úgy, hogy megszorítás megszorítást követ.
Rendszeresen úgy változik az adókörnyezet, hogy a cégek számára kiszámíthatatlan jövőt jelent. Ez két okból is káros. Egyrészt egy kiszámíthatatlan gazdasági környezetben nemhogy gazdasági stabilitás nincs, hanem üzleti bizalom sincs. A gazdasági stabilitásnak az lenne az egyik ismérve, hogy a cégek elkezdenek tervezni, elkezdenek beruházni. Ha most megnézik a képviselőtársaim azt, hogy hogyan áll Magyarország jelenleg a beruházási ráták alakulásában, hát alapvetően azt mondhatjuk, hogy nemcsak a kelet-európai versenytárs államokhoz képest, hanem az egész Európai Unióhoz képest is leszakadásban vagyunk a beruházási ráta tekintetében. Alacsony beruházási rátával, egy alacsony GDP-volumen mellett stabilitásról nem lehet beszélni, ugyanis ez teljesen nyilvánvalóan a gazdasági növekedés csökkenését fogja majd magával vonni, a gazdasági növekedés ütemének mérséklődéséhez fog vezetni.
Ha megnézzük a beruházási ráta alakulását, azt láthatjuk, hogy az Európai Unió legmagasabb beruházási rátájú országa közül az első öt kelet-európai ország, ott a legmagasabb a beruházási ráta. Ehhez képest hol van Magyarország? Leszakadva a kelet-európai államoktól, leszakadva az Európai Unió egészétől, a legutolsó helyek egyikét foglaljuk el az Európai Unión belül, annyira alacsony a beruházási rátánk.
(16.10)
A gazdasági stabilitáshoz arra volna szükség, hogy egy alacsony GDP-volumen mellett magas beruházási rátát tudjunk produkálni, azért, mert ha egy országnak magasabb a gazdasági teljesítménye, akkor már alacsonyabb beruházási ráta mellett is elegendően jól tud fejlődni. Magyarországnak kifejezetten magas beruházási rátára lenne szüksége, ehhez képest Európa sereghajtója vagyunk. Jelenleg tehát ott tartunk, hogy a gazdasági növekedésnek, a gazdasági stabilitásnak az alapjai is hiányoznak.
Mi az, amire szükség volna? Egyrészt egy olyan adórendszerre, olyan üzleti környezetre, ami tervezhető, ami nem változik meg ötpercenként, ami nem eredményez olyan állapotokat, mint ami itt egész ágazatokat ér Magyarországon. Gondoljunk csak arra, hogy mi történt például az energetikai fronton, mi történt azokkal a cégekkel, amelyek ezen a területen tevékenykedtek. Hát a kormány úgy nyúlt hozzá például a kapcsolt áramtermelés állami támogatásához, hogy egymással viaskodtak fél éven keresztül a kormányerők, egymással viaskodva rángatták ide-oda a kormányrudat, mindenki belobbizta a saját maga elképzeléseit ebbe az egészbe, és a végén létrejött egy olyan instabil helyzet, ami azt eredményezte, hogy az elmúlt egy évben négy magyar erőmű szűnt meg, dolgozók százait bocsátották el minden egyes esetben. Gazdasági stabilitásról meg természetesen nem is beszélhetünk, föl sem merülhet, az importáram részaránya nőtt a magyar energiamérlegen belül 4 százalékkal. Ez csak egy példa a sok közül arra, hogy milyen kiszámíthatatlan gazdasági helyzet jött létre.
Mi az, amire a gazdasági stabilitást alapozni lehetne? Mi az, ami az elképzeléseink optimista fordulatát jelenthetné? Nyilvánvalóan az, hogy ha a vállalkozásoknak jobban megy, a vállalkozások több embert tudnak foglalkoztatni, esély van arra, hogy egy nagyobb hozzáadott értékű termelés folyjon Magyarországon. Erre azonban nincs esély jelenleg. Ha megnézünk egy másik nagyon fontos mutatót, hogy hogyan áll a vállalati hitelezés Magyarországon, de különösen hogyan állunk a vállalati hitelezés tekintetében nemzetközi összehasonlításban, ha 2008-at, a gazdasági válság beköszöntének az évét nézzük bázisévként, akkor jelenleg Magyarország a 2008-as vállalati hitelezési szint 82 százalékát produkálja, miközben egyébként más régiós államok 110 százalékon tartanak.
Tehát, képviselőtársaim, jelenleg ott tartunk, hogy a 2008-as állapotokat sem tudjuk utolérni, 82 százalékát produkáljuk a vállalati hitelezésben az akkori volumennek, más régióbeli államok pedig már réges-rég túlnőttek ezen, már 110 százaléknál járnak. Hát ne csodálkozzunk azon, hogy amíg ez a helyzet Magyarországon, addig a magyar versenyszféra versenyképtelen lesz azért, mert finanszírozás híján egy olyan tőkeszegény gazdasági környezetben, mint ahol a magyar cégek tevékenykednek, nem terem munkahely, nincs nagy hozzáadott értékű beruházás.
Ha most végignézünk a kormány elmúlt két évén, milyen nagyberuházás jött létre a versenyszférában? Milyen termelőegység volt az, ami az elmúlt két évben megállapodás alapja volt, és létrejött Magyarországon? Hát egyetlen komolyabbat nem tudunk fölemlíteni. Amit itt az LMP-s képviselőtársam mondott, a Mercedes, annál is korábban kezdték el az ezzel kapcsolatos tárgyalást, nem az Orbán-kormány érdeme volt, hanem alapvetően annak a 40 milliárd forintos állami támogatásnak, amit a német vállalat megkaphatott, plusz az egyéb hozzákapcsolódó közműfejlesztéseknek. Tehát egészében véve akkor, amikor ezeket az objektív gazdasági mutatókat megnézzük, már pesszimistán fogadhatjuk azt a hírt, hogy Magyarországon gazdasági stabilitás lesz-e vagy nem lesz, hogy erre törekszik a kormány.
Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy megvilágítsuk ennek a pszichés oldalát, az üzleti bizalmi indexeket, a lakosság bizalmi indexeit, a konjunktúraindexeket. Ha megnézik, képviselőtársaim, hogyan fordulnak Magyarországon a piaci szereplők a jövő felé, mit gondolnak arról, hogy milyen lesz a következő évük, milyenek lesznek a következő éveik üzleti, gazdasági, anyagi szempontból, akkor alapvetően igen pesszimista közhangulattal szembesülhetünk. A lakosság további megszorításokra számít, arra számít, hogy csökkenni fog az életszínvonala. Ilyen környezetben mit tesz a lakosság? Gyakorlatilag azt, ami ilyenkor természetesen elvárható: megpróbálja összehúzni magát, megpróbál egy kicsit tartalékolni, egyre kevesebbet költeni, és ilyen módon átvészelni a nehéz időket. A kevés költésből, a visszatartott beruházásokból pedig aligha lesz gazdasági növekedés.
Ha megnézzük, hogy mit tett a kormány annak érdekében, hogy ilyen szinten a gazdaság stabilizálásának, élénkítésének céljából valamit is tegyen, akkor itt is alapvetően azt láthatjuk, hogy olyan egykulcsos adórendszert léptetett életbe, amihez túlzott növekedési várakozásokat fűzött. A kormány elmondta azt, hogy nőni fog majd a gazdaság, mert élénkíteni fogja az egykulcsos adórendszerrel; mi pedig elmondtuk azt, hogy tekintettel arra, hogy a munkavállalók legjobban kereső 15 százalékát érintik pozitívan az egykulcsos adó áldásai, ezzel nem lesz gazdasági növekedés. Ezzel azt érjük el, hogy egyrészt tartalékolni fogják a legjobban keresők ezt a többletjövedelmet, amit a kormány a gazdaságpolitikájával a zsebükbe rakott, másrészt pedig luxus fogyasztási cikkekre fogják költeni, tévét, autót, külföldi utazásokat vásárolnak ezen a pénzen. Így is lett, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig rendkívül csodálkozott, hogy a tankönyvi példa mégiscsak valóra vált. Ez ugyanis egy olyan tankönyvi példa volt, amit a közgazdászok gyakorlati tapasztalataik alapján vetettek papírra, hogy a legfelső jövedelmi osztályokba tartozó rétegek a többletfogyasztásuk révén, a megtakarításaik növelése révén reagálnak a zsebükbe rakott plusz adóforintokra. Nem történt tehát egyéb, egy tankönyvi igazság teljesült ebben az esetben is.
Nézzük meg azt, hogy mi adhatja a gazdasági stabilitást, mi adhatja a bizakodást a jövőre nézve a vállalkozói szektorban. Beszéltünk arról, hogy nincs normális adókörnyezet, beszéltünk arról, hogy zuhannak a konjunktúraindexek. Ha megnézzük azt, hogy hogyan alakul a beruházási ráta, szintén pesszimisták lehetünk. Hogyha megnézzük azt, hogy milyen bruttó állóeszköz-felhalmozási csökkenés következett be az elmúlt években, akkor pedig tisztán látszik az, hogy homokra van építve, légvárnak minősíthető az a Matolcsy György-féle gazdaságpolitikai elképzelés, amit megfogalmazott a miniszter úr azzal kapcsolatban, hogy a magyar gazdaságnak milyen fejlődési potenciálja van. Ha nincs beruházás, ha nem bizakodó sem a vállalati, sem a lakossági szektor, akkor nincs mire alapozni a gazdasági növekedést sem. Ha nincsenek új beruházások, ha nincsenek új munkahelyeket jelentő beruházások, akkor nincs okunk arra, hogy optimistán, bizakodva lássuk a jövőt. Anélkül, hogy ebbe az irányba elmozdulnánk, anélkül, hogy megpróbálnánk a gazdasági erőforrásokat a termelő, értéket teremtő ágazatokba összpontosítani, aligha nézhetünk bizakodva a jövőbe.
Még egy gondolat itt zárszóként a tegnapi gazdasági csomaggal kapcsolatban, amit a bevezetőmben már érintettem. Alapvetően pozitívan viszonyul a Jobbik ehhez a gazdasági csomaghoz, hiszen azt látjuk, hogy teherkönnyítést jelent az embereknek. Egy a kérdés: azzal, hogy mondjuk, egyes korosztályokat kedvezményez a kormány, mitől lesz több munkahely Magyarországon, miért éri meg ide több munkahelyet hozni, miért éri meg itt több embert foglalkoztatni? Maga az üzleti környezet ezzel igen kis mértékben változik csupán.
Mi azt szeretnénk, ha ezeknek az egyébként pozitív, az emberek életében valóban előremutatónak tűnő intézkedéseknek meglenne a gazdasági lába is teremtve, mert jelenleg azt kell mondjam, nem kis rémülettel azt látjuk, hogy olyan adóbevételekre alapozva tesz a kormány különböző ígéreteket, vállalásokat, amelyek igen bizonytalanok.
A saját Államkincstárát szeretné megadóztatni például a kormány, a saját Államkincstárától remél bevételt, hát erre aligha lehet alapozni. Ez olyan Münchhausen báró-féle, saját magamat kirángatom a hajamnál fogva a mocsárból típusú megoldásnak tűnik.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
