DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak egyetlen rövid megjegyzést szeretnék tenni a tankötelezettséggel kapcsolatos felvetéshez. Tizenkét éve van a 18 éves kori tankötelezettség, tehát van azért némi rálátásunk, hogy ez körülbelül mire volt jó. Több mint egy évtized.
Csak szeretnék visszakérdezni Sós képviselő úrnál, hogy 18 éves kori tankötelezettséggel javult-e Magyarországon, mondjuk, az oktatás színvonala. Csökkent-e, mondjuk, a funkcionális analfabéták aránya? Nem csökkent. Az égvilágon semmilyen érdemi, érzékelhető javulás, elmozdulás pozitív irányba nem történt ebből következően, viszont az bekövetkezett, hogy számos iskolában, számos osztályban néhány ilyen túlkoros gyermek 20-25 másik gyerek normális tanítását lehetetlenítette el.
Azt gondolom, hogy ebből a szempontból nem egy-egy ilyen emberkének van külön joga, hanem a 25 vagy 30 másiknak van többletjoga. Senki nincs kizárva az oktatási rendszerből, félreértés ne essék, csak az van kimondva, hogy aki nem akar vagy nem képes továbbtanulni - alapvetően ez inkább nem akarás kérdése -, azt ne tartsuk erővel az iskola falai között. Úgyhogy szerintem ebből a szempontból ezt a vitát nem tudom, hányszor lefolytattuk, kár újra és újra visszahozni; nem javult sajnos a korábbi időszakban a tankötelezettség magasabb életkorhoz kötöttségéből adódóan a színvonal, akkor azt gondolom, azt kell megtennünk, hogy azok, akik viszont tanulni akarnak és tudnak is, azoknak meg adjuk meg a lehetőséget.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem