DR. SÓS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SÓS TAMÁS
DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ez az előterjesztés, amely korábban, az elmúlt fél esztendőben elég komoly port kavart, különösképpen, amikor először foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, majd tavasszal, számos alkalommal azt mondták, hogy minden rendben van. Ahhoz képest, hogy minden rendben van, beterjesztettek 40 oldalas, 41 paragrafusból álló előterjesztést; ennyire van rendben. Meg annyira van rendben, hogy a pedagógusok már megkezdik a szabadságukat, illetve még az utolsó simításokat végzik az iskolában, gyakorlatilag meg kellett tervezniük a tanévet, gyakorlatilag, ha megnézem a különböző iskolatípusokat, én magam elsősorban a szakképzést ismerem, de azért valami rálátásom van már a felsőoktatásra, de a középfok számos területére, és más apropók kapcsán pedig az általános iskolára, nem tudnám önöknek mondani, és ha a szívükre teszik a kezüket, szerintem önök sem, hogy rendben vannak a dolgok.
Tudom jól, hogy nagyon nagy változásokat akarnak, de tetszenek tudni, amikor valami ilyen nagy markolást teszünk, akkor minden kicsúszik a kezünk közül. Nekem úgy tűnik, hogy itt nagyon sok mindenbe belefognak, és ilyen vonatkozásban, mivel nagyon sok olyan kérdés háttérbe szorul, és érdemi vitákat nem folytatnak le különböző szakmai szervezetekkel, hatástanulmányok elmaradnak, sorolhatnám, ezekről sokat vitatkoztunk, akkor nagyon sok hiba van. Ráadásul a pénztelenség, a megszorítás, erről se beszélnek őszintén, de erről van szó, jelentős pénzeket vonnak ki a rendszerből, az állam egyre kevesebb szerepet vállal. Csak hogy konkrét legyek, mondjuk itt a 7. módosító, amit Hiller István, Varga Zoltán, Lamperth Mónika és én adtam be számos egyéb módosítóval együtt, itt például mi a hátrányos helyzetű gyerekek helyzetével foglalkozunk. Gondolom, ha most fordítva lenne a helyzet, itt mondjuk egy szocialista miniszter ülne, vagy egy államtitkár, és önök lennének a másik oldalon, visszagondolva az előző időszakra, vehemensen támadnák, hogy mit gondol ez a szocialista tárcavezető, hogy ilyen előterjesztést hoz ide.
(21.00)
Gyakorlatilag, ha a hátrányos helyzetűeknél meg tetszenek nézni, önök ezt a kérdést nem a súlyának megfelelően kezelik. A módosítónk is erre irányul, hogy például - mert egy ilyen vitában nagyon sok mindenről nem lehet szólni, de ha már ezt a példát hoztam ide, akkor azért is sajnálom, hogy nem támogatják a mi módosítónkat, mert valójában úgy gondolom, hogy a szülők olyan terheket kénytelenek lesznek magukra vállalni egyik pillanatról a másikra, önmaguk is komoly gondokkal küszködnek, és valljuk meg őszintén - és önök ezt szerintem nagyon jól tudják -, hogy olyan gyerekekről van szó, ahol maguk a szülők is hátrányosak. Ez a hátrány öröklődik.
Gyakorlatilag a mi módosítónk ebben a 7. pontban arra irányult, a 4. § 4. és 12. pontját kívántuk pontosítani, hogy például tanórákon kívül ezeknek a gyerekeknek milyen foglalkozások legyenek, milyen pluszlehetőségek, amiket a szülő nem fog tudni megfizetni nekik, mert önök is nagyon jól tudják pedagógiai, neveléselméleti szempontból - hisz önök gyakorló emberek, és az egész életútjuk nagyon sokuknak az oktatáshoz kötődik -, hogy az iskola arra tud építeni, amivel elindult az a gyerek a szülői házból. Az ingerszegény környezetből elindulók vonatkozásában látjuk, hogy nagyon nagy szerepe lenne az államnak, nagyon nagy szerepük lenne ilyen vonatkozásban az oktatási intézményeknek. Amikor mi ezt a módosítót beadtuk, a javaslatunk arra irányult, hogy ezt gondolják végig.
Most úgy tűnik, hogy erre nem látnak lehetőséget. Mi ezt nagyon sajnáljuk, de azt szeretném önöknek fölvetni: nagyon fontos lenne, hogy adandó alkalommal erre a kérdésre vissza kellene térni, mert már látom, hogy ez a dolog lefutott, bár elfogadni ezt nem lehet, és ezzel egyetérteni sem lehet.
Több olyan módosítónk van, ami különböző pontosításokra irányult, például a 10. pontban a 4. § 27. pontja kapcsán mi az óraadókat kívántuk pontosítani. Nem részletezném, úgy gondolom, hogy pontosabb lenne a mi megfogalmazásunk.
De amivel azért foglalkoznék még ebben a fél percben, ez a Híd-program. A mi módosítónkat lesöpörték, de az is számomra érdekes, hogy mondjuk, Pánczél Károlyét is lesöpörték. A bizottságunk, az oktatási bizottság támogatta, de a kormány és az előterjesztő nem támogatja, pedig itt egy rendkívül komoly problémáról van szó szerintem a Híd-program kapcsán, hogy ez a gyerek utána mégiscsak jusson már szakmához, vagy ha nem egy teljes szakmához, részszakképesítéshez.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem