NAGY CSABA

Teljes szövegű keresés

NAGY CSABA
NAGY CSABA, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság a T/7675. számú, a területfejlesztéssel, a településrendezéssel és az építésüggyel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot 2012. június 25-ei ülésén megtárgyalta.
(19.00)
Több téma felmerült a bizottság ülésén, ami a törvénymódosítási javaslatban benne foglaltatik. Az első ilyen téma volt, amit a képviselőtársaim szóba hoztak, a független állami ellenőrzés, illetve az építésfelügyelet új rendszere, illetve átalakított rendszere. Itt megtudtuk a bizottság ülésén, hogy a javaslat szerint a minisztériumból a második építésfelügyeleti szint meg fog alakulni, hiszen a megyei szintre kerülnek ezek a kérdéskörök, illetve a megyei szintű első fokot pedig az újonnan megalakuló járási hivatalokba fogják integrálni; nyilvánvaló, hogy a szükséges jogszabályi módosítások keretén belül. Szóba került a bizottsági ülésen a bontási eljárások egyszerűsített rendje. Itt képviselőtársaink leginkább a félelmüket próbálták meg megfogalmazni a tekintetben, hogy ez az új, egyszerűsített rendszer milyen módon fog működni. Itt egy olyan választ kaptunk államtitkár-helyettes úrtól, hogy a sorházi, illetve az oldalhatáron álló beépítések vonatkozásában az engedélyeztetési eljárás megmarad, és nyilvánvaló, hogy azokban az esetekben, ahol szerkezeti kapcsolat van a különböző építmények, illetve a bontandó építmények, illetve a megmaradó építmények között, az engedélyezési eljárásnak egy szintje meg fog maradni egy előzetes eljárás keretében.
Szóba került a legújabb javaslat a törvényjavaslat szerint, a települési véleményezési eljárás. Itt azt vetették fel képviselőtársaink, hogy a megyeszékhelyen a polgármesteri hivatalt vezető polgármesterek kizárásra kerülnek a törvény szerint, és azzal a javaslattal álltak elő, hogy ezt mindenképpen fontolja meg és gondolja meg az előterjesztő, hiszen talán pont a legnagyobb, városképi szempontokat figyelembe vevő megyei jogú városok maradnának ki ebből a lehetőségből. Igaz ugyan, hogy a polgármester és a jegyző közötti munkáltatói jogviszony nehézzé teszi ezeket a kérdésköröket, de mindenképpen egy olyan megoldásra, egy olyan jogi megoldásra lenne szükség, ami ezt a helyzetet ilyen tekintetben rendezi.
Beszéltünk a bizottsági ülésen az önkormányzati főmérnök alkalmazási lehetőségéről, illetve arról a funkcióról, amit ő képes lenne betölteni. Itt mindenképpen fontosnak tartanám megjegyezni azt, hogy az a javaslat, ami a törvényből kiolvasható, hogy összehangolja az út-, a csatorna- és a különböző kül- és belterületi vízrendezéseknek, illetve az árvízvédelmi fejlesztéseknek a munkáját, ez egy előremutató lehetőség az önkormányzatok részére.
Fontosnak tartottuk azt is, hogy beszéljünk arról, hogy valójában az adminisztrációs terheket az építésügyi eljárások során csökkenti a törvényjavaslat. Fontosnak tartottuk azt is, hogy beszéljünk arról, hogy a tervellenőri eljárásokat is egyszerűsíti a törvényjavaslat, méghozzá az eurokód szerint bizonyos kockázati elemeket figyelembe véve, és a kockázati elemeket figyelembe véve állapítja meg azt a javaslat, hogy melyek azok az esetek, amelyekben a tervellenőri munkára, a független tervellenőri munkára szükség van.
Szóba kerültek a lánctartozások, illetve az is, hogy az elektronikus rendszeren keresztül az adminisztrációs terhek és az adminisztrációs feladatok csökkennek az építőiparban, illetve volt még egy olyan problematika, ami felmerült, ez pedig a különböző engedély nélküli építkezéseknek a megfogása, illetve a szigorú kézben tartása. Itt az a vélemény hangzott el a bizottsági tagok részéről, hogy nagyon sok esetben a fennmaradási engedélyeket megkapják azok az építők, akik engedély nélkül vagy engedélytől eltérően építik meg az építményeiket. Itt az a javaslat hangzott el, hogy próbáljunk meg egy olyan jogszabályi szövegezést megalkotni, ami a mérlegelési jogkört megfelelően be tudja korlátozni. Nyilván ez nem egyszerű feladat, úgyhogy én is kíváncsian várom, hogy sikerül-e ezt a módosító indítványt benyújtani majd a törvényjavaslathoz.
Végül, de nem utolsósorban szeretném arról tájékoztatni tisztelt képviselőtársaimat, hogy a bizottság támogatta a törvényjavaslat tárgyalását és benyújtását 16 igen és 7 nem szavazat mellett.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem