TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretnék olyan hosszú lenni, amint azt az ellenzéki képviselők egy része tette, inkább szeretném megköszönni az MSZP-nek, hogy hallgatásával, ha jól értem, támogatja a törvényjavaslatot, és bízom benne, hogy ez a szavazásnál is meg fog majd jelenni.
Természetesen a Jobbik véleményét is megköszönöm, amely 6 percen keresztül azt követelte a kormánytól, miért nem gondolja teljesen újra az építés ügyét, és egy teljesen új szabályozást, más egyéb jogszabályokat is felülvizsgálva hozzon a parlament elé egy teljesen új szabályozást. Én azért bízom benne, hogy a Jobbik a módosító javaslataiban ez az új szellem, ez az új gondolkodás nyilván meg fog jelenni.
Ami Schiffer úr és az LMP véleményét illeti, hadd legyen politikai megjegyzésem is. Kicsit csodálkozom, hiszen 30-31 perc alatt mindössze hatszor elmondani az oligarchát, szerintem most Schiffer képviselő úr alulteljesített, viszont érdekes módon most megjelent az udvari beszállító fogalma a felszólalásában. Ha megengedi, képviselő úr, nem fogom elkezdeni meggyőzni, mert próbálkoztam már jó néhány törvénynél, és mindig az következett, hogy a következő törvényjavaslatnál ugyanazokkal az érvekkel állt elő, mint az azt megelőző felszólalásaiban, így aztán szólt közösségtől megvont jogokról, közösség érdekeinek csorbulásáról, természetesen az alkotmányosság próbáját az adott törvény nem szokta kiállni, így ez sem fogja, nincs jogbiztonság, helyette jogbizonytalanság van. Én köszönöm a jogelméleti fejtegetéseket, a vitába nem tudnék beszállni, megvannak erre a megfelelő szervek, az Alkotmánybíróság vagy felkészült alkotmányjogászok, akik esetleg önnel, gondolom, ez ügyben majd szembeszállnak.
Ami a törvényjavaslatra tett szakmai megjegyzéseit illeti, látom, elég sok módosító javaslat beérkezett abban a tárgyban, amit ön itt elmondott, tehát úgy gondolom, lesz alkalom részleteiben is ezt kifejteni bizottsági üléseken. Viszont azt kérném, hogy menjen is majd el erre a bizottsági ülésre, ahol erről szó lesz, mert akkor lehet, hogy nem itt a parlamentben, az általános vitában kell ilyen apró részletességgel esetleg megszólalnia, hanem esetleg már a bizottsági ülésen ha például részt vett volna a törvényjavaslat bizottsági vitáján, akkor esetleg néhány gondolatra már ott választ kapott volna, mert a parlamenti munkának egyébként az is része, hogy a bizottsági üléseken részt veszünk. Én ezt javasolom önnek.
Azt gondolom, az ön felvetett kérdéseire, amit ön kifogásol egyébként, a végrehajtási rendeletek, a kormányrendeletek jó részében választ fognak adni, és nem utolsósorban az élet fogja azt bizonyítani, annak az ellenkezőjét, amit ön mond, hogy ez a törvényjavaslat nem a közösség jogait csorbítja, hanem éppen hogy erősíti, és nem arról szól, hogy a magánérdekek fognak előtérbe helyezkedni, hanem igenis, a közösségi, az önkormányzati érdekek. Ez a törvényjavaslat mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy valóban egy egyszerűbb, gyorsabb és rugalmasabb, a beruházni vágyók igényeit is kielégítő szabályozás jöjjön létre.
Azt hiszem, azt gondolom, hogy az, amiben a munkatársaim ebben a munkában másfél éve vannak benne, amit a szakma egyébként elismer, hogy egy jó szabályozás születik, én nagyon bízom benne, hogy az élet is fogja bizonyítani, hogy ez valóban egy jó szabályozás.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem