SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Arra szeretném kérni a kormánypárti képviselőket és esetleg a kormány jelen lévő tagját is, államtitkár urat, hogy szálljanak be a vitába, hiszen szeretnénk tudni, hogy valóban mi a kifogásuk az iskolaőrrel kapcsolatosan. Tehát mi lehet a kifogás egy olyan személlyel kapcsolatban, amikor mi, szülők a gyermekeinket berakjuk az iskolába, azt szeretnénk, hogy minél nagyobb biztonságban legyen. Ráadásul egy olyan személyről beszélünk, akit az önkormányzat alkalmazna, tehát még az sem lehetne bármilyen kifogás az önök részéről, hogy ez egy civil kezdeményezés lenne, amit önök elítélnek, de általában mi nem szoktuk elítélni, ha civilek megpróbálnak rendet tartani. És kimondja pontosan a képviselőtársaim által benyújtott módosító javaslat, hogy az iskolában és környékén. Ezernyi veszély leselkedik a gyermekekre a megváltozott világban. Valóban, régebben talán elég volt a testnevelő tanár szigora ahhoz, hogy rend legyen az iskolában, de a gyermekekre ezernyi veszély leselkedhet akár az iskolában is, amire mondjuk, a tanárok nem tudnak odafigyelni; az iskola környékén is, amikor hazamehetnek.
Ráadásul ez egy olyan személy lehetne, aki sokkal jobb és megfelelőbb helyismerettel rendelkezne, mint akár mondjuk, a rendőrség, ismerné az iskola tanulóit, ismerné az iskola sajátosságait, ismerné azokat a helyeket, hogy mik lehetnének. Tehát ezt egy abszolút pozitív kezdeményezésnek tartjuk, és mégis önök mindenhol elutasítják. Szeretnénk megtudni, hogy mi ennek az oka. Tehát mi az oka annak, hogy önök nem szeretnék, hogy a gyermekek minél nagyobb biztonságban legyenek az iskolában. Ezt egy kiegészítő szolgáltatásnak is nevezhetnénk, ami nagyobb biztonságot nyújtana a gyermekeinknek az iskolában. Esetleg nem rendőrségi és különböző gyámügyi kommandós csoportokat kellene alkalmazni arra, hogy az utcán iskolaidőben fiatalokat igazoltassanak. Ez sem egy rossz kezdeményezés egyébként, de valóban azért, hogy ne lógjanak az iskolából, hiszen ha valaki, egy szülő bekíséri a gyermekét az iskolába, akkor például ez az iskolaőr a kiléptetésnél odafigyelhetne, hogy éppen mikor hagyja el valaki az iskolát. Vagy hogy kik vannak az iskola környékén. Nemrég volt, államtitkár úr is biztos emlékszik rá, esetleg annak a fiatal kislánynak az esetére, akit az iskola környékén szólított meg, és utána onnan távolabb kísért egy jó darabig, és erőszakolt meg két elkövető.
Tehát ezek a dolgok lehet, hogy megakadályozhatóak lennének. Véleményünk szerint ez egy teljes mértékben pozitív kezdeményezés, az önkormányzat teljes hatáskörében lenne, rálátása lenne mindig az önkormányzatnak, a polgármesternek rálátása lenne arra, hogy kiket alkalmaz erre a feladatkörre, milyen megfelelő elvárásokat támaszt az ilyen emberekkel szemben. Tehát szeretnénk tudni, mi az oka annak, hogy ezt nem támogatják, és arra kérném én is önöket, hogy amennyiben nincsenek olyan nyomós érveik vagy nyomós okaik, amiket el tudnának mondani, akkor fontolják meg, hogy ez egy jó kezdeményezés lenne tényleg, és ezzel biztonságosabbá tudnánk tenni gyermekeink életének azon szakaszát, amikor nem a család védelme alatt vannak, hanem éppen az iskolában vannak, megfelelő oktatásban és megfelelő védelemben részesülhetnek.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem