L. SIMON LÁSZLÓ
L. SIMON LÁSZLÓ
L. SIMON LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen képviselőtársaim hozzászólásait, és köszönöm szépen, hogy támogatják az előttünk fekvő törvényjavaslatot, ahogyan ezt a külügyi bizottságban és a kulturális és sajtóbizottságban is megtették. Nagyon szépen köszönöm Turi-Kovács Béla képviselőtársamnak azt, hogy az egyezményben rejlő lehetőségeket bontotta ki hozzászólásában, amely valóban fontos mind az anyaország, mind a határon túli magyarság számára; és köszönöm a kereszténydemokraták támogatását is, ahogyan azt Pálffy képviselő úr itt összefoglalta.
Engedjék meg viszont, hogy ne menjünk el mindamellett, amit Mile Lajos képviselőtársam elmondott, mert önmagában is méltatlannak tartom azt egy ilyen ünnepi pillanatban. Mondjuk ki ugyanis őszintén, képviselőtársaim, hogy ünnep ez a magyar kultúra és a magyar örökségvédelem számára, amikor egy olyan fontos egyezményhez tudunk csatlakozni, mint a farói egyezmény, egy olyan fontos egyezményt tud a Magyar Országgyűlés ratifikálni, amely nemcsak számunkra, ebben az országban élők számára, hanem az egész magyar nemzeti közösség számára fontos, és mindez egy olyan egyezmény, amely az egész Európai Közösséget összeköti, és az örökségvédelemnek új irányokat szab.
Ön, tisztelt képviselőtársam, egy ilyen ünnepi pillanatban, amikor összefoghatnánk, amikor egyértelművé tehetnénk azt, hogy a magyar kultúra ügye a Magyar Országgyűlésnek fontos, hogy a magyar kultúra ügye nemcsak a jelenlegi magyar kormánynak, hanem önöknek is fontos, ehelyett ön méltatlanul, egy személyi lemondásra hivatkozva gyalázza, szidja a kormány kultúrpolitikáját és örökségvédelmi politikáját, ideidézve egy olyan levelet, amelyet, tisztelt képviselőtársam, meglepő módon kormánytisztviselők is aláírtak, ami önmagában is számos kérdést vet fel.
Számtalan vitában elmondtuk már azt, hogy az, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal bizonyos jogosítványait elvontuk, az építésügyi hatósági jogköröket elvontuk, nem jelenti az intézményesített magyar örökségvédelemnek a végét. Elmondtam több politikai és szakmai vitában is azt, hogy amit az örökségvédelem bizonyos szakemberei és bizonyos lobbistái - ne menjünk el emellett - veszteségként éltek meg, és most a hatósági jogokról beszélünk, azt kiváló magyar építészek, Kossuth-díjasok, Ybl-díjasok két évtizede várnak; két évtizede várják azt a magyar kormányzattól, hogy végre egységes építésügyi hatósági kezelés legyen Magyarországon. Ön azt sugallja, azt állítja, hogy egyetlen önkormányzati hatóság dönti majd el a magyar örökségvédelem sorsát egy-egy engedélyeztetési folyamat során.
Ezzel azt sugallja, minthogyha nem lenne fellebbezési jog egy-egy építésügyi hatósági döntés esetében, és azt is sugallja, azt állítja indirekt módon, hogy az önkormányzatoknál, a hivataloknál, a megyei hatóságoknál nem szakemberek ülnének, nem olyan szakemberek, akik kellő körültekintéssel, kellő alázattal, kellő szakmai figyelemmel döntenének építésügyi kérdésekben, legyen szó akár örökségvédelemről is.
Tisztelt Képviselőtársam! A helyi önkormányzatoknál eddig is egy sor örökségvédelmi kérdéssel kapcsolatban voltak döntések és jogosítványok. Ki más hozta meg a döntést egy-egy helyi védettségről, mint a helyi önkormányzat, amelynek a szakmai muníciót a helyi építésügyi hatóság, a helyi önkormányzati hivatal munkatársai adták? De engedje meg, tisztelt képviselőtársam, hogy felolvassam azt a választ, amelyet egyébként az ön által is idézett levelet megfogalmazóknak írtam, egyértelművé téve azt, hogy miképpen is gondolkodunk örökségvédelem viszonyáról.
“Válasz a műemlékvédelem ügyében írott nyílt levélre. Egyetértek a nyílt levél aláíróival abban, hogy a kormányzat válaszúthoz érkezett. A kérdés azonban a választás során nem az, hogy ’a parciális magánérdek maga alá gyűri’ e kulturális értékek fenntartásának és megőrzésének alapelveit, valójában azt kell megkérdeznünk, hogy a kulturális örökségvédelem és az érdekében tevékenykedő műemlékvédelmi szervezetek a továbbiakban is ’többnyire korlátozó, kötelező, büntető jellegű, ezért a tulajdonosok számára ellenszenves’ szakterület és intézmények maradnak-e.
Sokan szeretnék látni, hogy a rendszerváltás óta megközelítésében mit sem módosuló, a változó társadalmi, gazdasági és politikai környezethez alkalmazkodni nem képes intézmények helyett létrejön-e a kulturális örökség védelmének átlátható, kiszámítható, tervezhető, széles körű együttműködésén és támogatottságon nyugvó, az értékvédelem szakmai szempontjainak maradéktalanul megfelelő, végrehajtható, közfeladat-ellátáson alapuló rendszere. Ez utóbbiak megvalósítására a kormány a kultúráért felelős miniszter előterjesztésére hamarosan döntést hoz az átfogó kulturális örökségvédelmi reform első lépéseként a kulturális örökségvédelmi szakpolitikai stratégia elkészítéséről.
Ez a stratégiai dokumentum fő feladatának fogja tekinteni a gazdasági növekedés feltételeinek és a kulturális örökség hosszú távú fennmaradásának biztosításában rejlő látszólagos ellentmondás feloldását, egy olyan egyensúlyi állapot megteremtését, amelyben a gazdaság ismeri és elismeri a kulturális örökség jövedelemtermelő képességét, a kulturális örökség pedig helyet kínál, nota bene teret ad a gazdaságnak. Számunkra ugyanis fontos a kulturális örökségvédelem pénzügyi, gazdasági helyzetének rendezése, elsődlegesen a benne rejlő és ilyen módon feltárt fejlesztési potenciál kiaknázása, valamint a pénzügyi ösztönzők rendszerének kiépítése. Az új kulturális örökségvédelmi koordináta-rendszerben pedig az említett műemlékvédelmi szervezet is megújult pozíciót kaphat majd, amelyben ’a műemlékvédelem érdekei és a magyarországi épített örökség intézményes védelme’ az arra legalkalmasabb, preventív jellegű, illetve felügyeleti eszközökkel lesz lehetséges. Vallom ezt azzal a meggyőződéssel, hogy a tisztelt levélírók kvalitásával ellentétben, a levelükben hivatkozott végső csapás az illetékes szervezetet nem fosztotta meg hatósági jogkörétől, sőt az építésügyi hatósági és a kulturális örökségvédelmi hatósági jogkörök szétválasztásával éppen a műemlékvédelem igazi céljai kerülhetnek ismét előtérbe, a kulturális örökségvédelem intézménye a kiüresedett hatósági szerep helyett visszatérhet a műemlék-felügyelet szakmai alapon nyugvó ellátásához.
A nyílt levelet aláírók közt olyanok is találhatók, akik nem független értelmiségiek, hanem a kormány háttérintézményében, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban kormánytisztviselőként dolgozó szakemberek. Velük nemcsak az érdekeink, hanem a kulturális kormányzat által meghatározott feladataink is közösek; rájuk különösen számítok az előttünk álló nehéz akadályok leküzdésében. Közös céljaink megvalósításához szíves segítő együttműködésüket kérem. Budapest, 2012. június 27., L. Simon László kultúráért felelős államtitkár”
Tisztelt Képviselő Úr! Ez a válasz is azt jelzi, hogy éppen a most tárgyalandó, illetve tárgyalt egyezmény szellemében gondolkodunk az örökségvédelemről. Mi értelme van olyan örökségvédelmet fenntartani Magyarországon, amely nem azt segíti, hogy az épített örökségünk megmaradjon? A választókörzetemben, meg a megyében is, ahol élek, tisztelt képviselő úr, olyan épített műemlékeket tudok önnek mutatni, amelyek a hivatal huzakodása, lassúsága, akadékoskodása, illetve a jogszabályi környezet rugalmatlansága miatt vannak abban az állapotban, hogy részben összedőlt, részben kifosztották, részben stílfűrésszel szétvágták a több száz éves tölgyfa gerendákat.
Ez annak az eredménye, hogy azon huzakodunk, olyan részletkérdéseken huzakodunk, amelyek nem szolgálják a tulajdonosok és az esetleges befektetők érdekeit. Magyarországon olyan örökségvédelemre van szükség, amely az örökségek tényleges megóvásában érdekelt; nem arra van szükség, hogy olyan tervezői lobbik működhessenek, amelyek kihasználják azt a hatósági engedélyeztetési folyamatot, amely eddig volt érvényben. Olyan példákat tudnék mutatni önnek szerte az országban, képviselő úr, ahol a megyei hatóságnál engedélyező személy feleségének a bt.-je tervezte meg a műemlék felújítását, mert egy zárt kör kezében volt a hatósági engedélyeztetési és a műemléki tervezési folyamat is. Ezért, tisztelt képviselőtársam, a magyar műemlékvédelmi hatósági jogkörök részbeni elvonása a KÖH-től nem a magyar műemlékvédelem vége, hogy tisztán lásson képviselőtársam. Ez az egyezmény is azt mutatja meg, amit most tárgyalunk, hogy abba az irányba kell mennünk, hogy nemcsak dogmatikus módon, hatósági szigorral és büntetéssel próbáljuk azt megtenni, hogy az épületeinket valamilyen idejétmúlt állapotban konzerváljuk, hanem hogy élettel, tartalommal, funkcióval töltsük meg; hogy akik a tulajdonosai ezeknek az ingatlanoknak, azok identitásának a részét képezze, hogy olyan érzelmi viszonyuk legyen ahhoz az ingatlanhoz, amely önmagában is azt feltételezi, hogy fel fogják újítani.
(10.50)
De ezt csak megfelelő, ahogy a levelemben is írtam, preventív örökségvédelemmel, segítve, a kezét fogva a tulajdonosnak, és nem folyamatosan büntetve és fenyegetve tudjuk elérni. Ezért van szükség szemléletváltásra az örökségvédelemben, ezért van szükség arra, hogy megértessük a gazdasági szektorral, hogy igenis gazdasági és pénzügyi értelemben is van potenciál a kultúrában és van potenciál az örökségvédelemben, és ezt nem fogjuk tudni máshogyan elérni, mint hogy egyébként a pozícióinkat úgy erősítjük, hogy nem ahhoz ragaszkodunk görcsösen, amivel nem tudunk eredményt elérni, hanem azt próbáljuk építeni, ami az örökségvédelem társadalmi elismertségét is erősíti és szolgálja.
Köszönöm szépen a figyelmüket, és arra kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az előttünk fekvő egyezményt a szavazatukkal szíveskedjenek támogatni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
