BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Igaz, nem az önkormányzatiság van napirenden, de azért ebben a kérdésben is jó, ha helyre tesszük a dolgokat. Azt el kell ismerni, hogy a rendszerváltás legnagyobb érdeme a helyi döntéshozás, az önkormányzatiság megalapítása. Ennek a jogosítványnak a biztosítása is sok anomáliával keletkezett, és rengeteg ellentmondást szült, ebben Pál Bélának teljesen igaza van. Az állam nem végzett már semmit sem helyben, és úgy gondolom, fontos, hogy az állam a saját feladatait saját maga lássa el, többek között a közoktatást, az állami egészségügyet és sorolhatnám még ezeket a kérdéseket.
Egy dologban viszont önök nagyon sok rosszat tettek. Tudták önök, hogy át kell alakítani a struktúrát ebben a kérdésben, és partnerek is voltunk az önkéntes kistérségi társulásban. Nem mond igazat, képviselőtársam, de a szocialistáktól már megszokott, hogy a saját bűneiket mindig másra passzírozzák, és úgy adják elő, mintha más követte volna el. Nem hajtották végre a strukturális változtatásokat, pedig önök is tudtak róla. Emlékeztessem Gyurcsány Ferenc mondandójára? Emlékeztessem Lamperth Mónika mondandójára? Mondták ők ezt többször, sőt a szociális ellátórendszert is át akarták alakítani, semmit sem tettek ebben az ügyben. Önök mondták, hogy nem is kormányoztak, helyesebben a Fletó. (Tukacs István: Ferencnek hívják!)
Kedves Pál Béla képviselő úr, nem szeretném megbántani önt, de mit ér az önkormányzatiság, mit ér pénz nélkül? Önök pontosan a pénzt vonták ki, az állami számvevőszéki jelentésben benne van. Kivontak pénzt a szektorból, ellehetetlenítették az önkormányzatiságot. Ne ön sirassa, és ne rajtunk kérje számon, saját magukon!
(12.50)
A 2. számú kérdés, amire még szeretnék reagálni: a 2013. évi költségvetésre azt mondják, hogy minek hoztuk be, és miért ilyen sürgős. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Csak sommásan tudok rá válaszolni: ez az ország érdeke, hogy most tárgyaljuk a 2013. évi költségvetést, bizonytalanságaival, problémáival együtt tárgyalnunk kell, mert fontos az ország érdekében.
És a gazdaságélénkítő csomagról? Bejelentette hétfőn miniszterelnök úr, egy pici türelmüket kérjük, hiszen önök reklamálnak mindig a tempót illetően. Be fognak jönni azok a szabályok, törvények, amelyek ezt elősegítik. Kérem megtisztelő bizalmukat és türelmüket ebben az ügyben. Bent lesz ez a tisztelt Ház előtt, és biztos, hogy helyeset fogunk cselekedni együtt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm a türelmét, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem