DR. KOLBER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Szó esett itt az európai uniós fejlesztésekről, több mint 8000 milliárd forint felhasználásáról van szó, ebből 2500 milliárd felhasználása történt meg eddig. Valóban össze kellene szednie magát az országnak, hiszen ez a beruházásokat serkenti, a növekedést serkenti, a foglalkoztatást erősíti (Babák Mihály: És a gazdaságot élénkíti.), és azért is fontosak az EU-s források, mert külföldi magánbefektetők a bizalomhiány miatt nem jönnek Magyarországra, sőt inkább elmennek. (Babák Mihály: Dehogy! Sehová se mennek!)
Bizonyára Babák képviselő úrnak sincs ideje olvasni, mert itt megnyugtatott bennünket, hogy folyik az előkészítése különböző törvényeknek. Úgy folyik, hogy például tegnap a Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet és határozat, nyilván önök sem olvasták, létrehozzák a nemzeti fejlesztési kormánybizottságot, mi mást, mint egy nemzeti bizottságot. Újabb nemzeti bizottság a miniszterelnök, nemzetgazdasági miniszter, fejlesztési miniszter és Lázár úr részvételével, minden fejlesztési hatáskört koncentrálnak, mindent ők fognak eldönteni. Nyilván aztán ők valóban ki fogják gyomlálni majd itt a bürokrácia írmagját is, és hihetetlenül dübörögni fog majd a fejlesztés Magyarországon.
Persze nyilván ez nem igaz, ez egy újabb centralizáció. Az innovációról itt például tárgyal ez a törvény, meg fog szűnni az Innovációs Alap. Itt jelzem, hogy közben ez a rendelet megszünteti a Nemzeti Kutatási Innovációs és Tudománypolitikai Tanácsot, amelyet önök hoztak létre 2010-ben. Folyik itt a költségvetés megalapozása, ezernyi ága-boga van, áttekinthetetlen, nem szinkronizáltak ezek az előkészítő döntések. Jó lenne, ha ezek átláthatóak lennének, nyugodtan, higgadtan és tárgyilagosan meg lehetne ezeket tárgyalni, de sajnos nem lehet. Itt a gazdaságban az önök gazdaságpolitikája Magyarországot tévútra vitte, miközben önök azt hiszik, hogy Magyarország egy tündérkert, és tündérmesékkel áltatják magukat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem