DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én azt gondolom, hogy Puch László képviselő úr tulajdonképpen megnyitotta azt a még le sem zárt vitát, hogy vajon érdemes-e és egyáltalán lehetséges-e a magyar költségvetésnek az a fajta tárgyalása, az a fajta előterjesztése, amely eddig kétségtelenül szokatlan volt, nevezetesen, hogy nem az év végén, hanem most év közben kerül ide a Ház elé.
Ebben a vitában már számos érv hangzott el. De most szeretném megerősíteni, hogy az én meggyőződésem szerint mindazon érvek is, amelyeket Puch László képviselő úr elmondott, azt erősítik, hogy érdemes, sőt azt kell mondanom, hogy majdnem szükségszerű a jelenlegi helyzetben, hogy Magyarországnak legyen olyan iránymutató, a következőkben az ágazatokat eligazító, és talán majd változó, de mindenképpen eligazító jellegű adatsora, amire építkezni lehet. Ha ezek hiányoznak, akkor a bizonytalanság marad fenn egészen ez év végéig. Nem a bizonytalanságot kívánja az állam erősíteni, hanem azt kívánja megszilárdítani, hogy építkezni lehessen bizonyos adatokra és számokra.
Amikor leszögezi a kormány a költségvetés előterjesztésénél, hogy melyek azok a sarokpontok, amelyektől nem kíván eltérni, ezek egyben behatárolják azokat a lehetőségeket is, amelyeken belül az esetleges változások bekövetkezhetnek.
Meggyőződésem tehát, hogy ez a fajta előterjesztése most ebben az időszakban, ebben az intervallumban szükséges, sőt szükségszerű. Következésképpen talán a kritikáinkat és mindazt, ami a kritikusok részéről elhangzik, a javaslatokat is ahhoz kellene igazítani, azt kellene világosan látni, hogy az adott helyzetben az egész magyar költségvetésnek a sarokpontokon túlmenő változásai döntően fognak függeni - akár tetszik ez nekünk, akár nem - bizonyos nemzetközi mozgástól, nemzetközi lehetőségektől. De itt ebben Magyarországnak azokat a sarokpontjait, amelyeket már emlegettem, le kell tudnia szögezni, mert csak akkor tudunk az elkövetkezőkben (Az elnök csenget.) ezekre majd építkezni. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem