HORVÁTH ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH ZOLTÁN
HORVÁTH ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az önkormányzatokkal kapcsolatban azokra az érdemi felvetésekre reagálnék, amire van értelme reagálni. Az utolsót nem nagyon minősíteném ilyennek. (Dr. Apáti István közbeszólásai, többek között: Ha, ha! Mert igaz! Cáfold meg...!)
Az önkormányzatok legnagyobb problémáját talán húsz esztendővel a rendszerváltás után érdemes lenne megvizsgálni. Mi is a legnagyobb probléma? El fogják majd mondani itt többször a vitában, hogy kiüresednek az önkormányzatok, hogy az állam feladatokat von el. Van olyan képviselőtársunk, aki matematikailag össze is tudja adni, és már mindjárt azt mondja, hogy 40 százaléknyi forrás tűnik el az önkormányzati alrendszerből. (Tukacs István: Lehet, hogy nem kell nagyon számolni.)
Szeretném mondani, hogy ez nem igaz, hiszen annyi történik, hogy az állami feladatot az állam fogja ellátni. Egészségügyi intézményt, általános iskolát, kulturális intézményt, múzeumot fenntartani, félreértés ne essék, állami feladat. Az állam úgy döntött a rendszerváltáskor, hogy az önkormányzatoknak adja ezt. Miért mondom én? Hiszen az állam fiskális szabályozásán keresztül, a mindenkori költségvetési törvényben biztosított forráson keresztül áramoltatott le forrást az intézmény feladatellátásához, és az állam az ágazati jogszabályokon keresztül megszabályozta, hogy az intézmények hogyan is éljék az életüket, hány embert, hány pedagógust, hány orvost, hány nővért foglalkoztassanak ezekben az intézményekben, és egyáltalán nem minősíthető ez önkormányzati feladatnak. (Tukacs István: Nem mondott ilyet soha!) Miről dönthet egy önkormányzat egy ilyen típusú feladatnál; mennyivel egészíti ki a saját forrásaiból ezt az állami feladat ellátásához szükségesen?
Teszem hozzá, ha fellapozzák az Állami Számvevőszék jelentéseit, láthatják, évről évre 60-62 százaléknyi állami forrást adnak állami feladathoz az önkormányzatnak, majd csodálkoznak, hogy ezek az önkormányzatok eladósították magukat.
(12.40)
Luxusberuházásokról beszélek. Egy valamit ne felejtsünk el: az európai uniós források 2007-2013-as fejlesztési tervét önök állították össze az előző kormányzati (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) ciklusban, és ezt a bürokráciát, amely ma ellehetetleníti a forrásfelhasználást, ez a kormány fogja megváltoztatni, úgyhogy tessék csak fellapozni az elmúlt időszak jelentéseit.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem