KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Körülbelül egy hete, amióta a költségvetés vitája zajlik, folyamatosan kérdezzük az ellenzéki oldalról, hogy ugyan már, mutassa be a kormány vagy a kormánypárti képviselők mutassák be azokat az érveket és indokokat, amelyek indokolták, hogy ezt a költségvetési törvényjavaslatot most kell tárgyalni a parlamentben.
(11.40)
Különösen indokolt lenne ennek a magyarázata azt követően, hogy miközben folyik az általános vitája itt a parlamentben, bejelent a miniszter egy frakcióvezetővel együtt (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Miniszterelnök!) egy olyan 300 milliárd forintos csomagot, aminek a bevételi oldala egyáltalán nem megalapozott. Ráadásul az eredeti költségvetési törvényjavaslat bevételi oldalát is mind az Állami Számvevőszék, mind a Költségvetési Tanács kétségbe vonta, 30 százalékát nem találta megalapozottnak, hogy azok a bevételek, amelyeket ott a kormány benyújtott, valóban teljesíthetőek.
Ilyen hatalmas bizonytalanság mellett egészen elképesztő és érthetetlen, hogy miért szorgalmazzák - merthogy ezek a bizonytalanságok az elmúlt napokban nemhogy oldódtak volna, tehát sem a kormányzat részéről, sem a kormánypárti képviselők részéről nem hangzottak el olyan érvek és indokok, amelyek ezeket a bizonytalanságokat oldották volna. Sőt, nyilvánvalóvá vált, miután a nemzetközi és a hazai pénzügyi világ megismerkedett ezzel a csomaggal, bemutatták az összes ellentmondását, például a Nemzeti Bank is, a Kincstár is, de a parlamenti képviselők is elmondták, hogy a tartalékkal kapcsolatban milyen fenntartásaik vannak.
Tehát mindezekre tekintettel érthetetlen ez a mód, és ahogyan tárgyalja az Országgyűlés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a költségvetési törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem