TUKACS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Horváth képviselőtársam már nincs a teremben, így nem tartanám sportszerűnek, ha most kezdenék el ellenérveket mondani a mondandójával szemben.
Azt azonban mindenképpen szeretném elmondani, hogy az önkormányzatiság eszméje, amiről Pál képviselőtársam beszélt, arról szól, hogy helyi ügyeket helyben intézzünk. Helyben legyen közünk a gyermekeink oktatásához, a saját gyógyulásunkhoz, különböző önkormányzati szolgáltatásokhoz. Önöknek az önkormányzati eszmével van problémájuk, vallják már be! Tisztelt polgármester képviselőtársam! Mondja már meg, hogy segít vagy árt az, hogy elveszik az önkormányzatoktól ezeket a feladatokat!?
Amiről pedig beszélni szeretnék, az az, hogy a megalapozó törvények esetében itt áll előttünk egy olyan költségvetést érintő módosítás, amely valóban azt kívánná, hogy ne legyen lezárva ez a tárgyalás ma. Valóban azt kívánná, hogy legyen megnyitva a lehetőség, hogy ez az általános vita folytatódjon, mert tudjuk, hogy lesznek még hozzá módosító indítványok. Én magam tartalmi értelemben is vita tárgyává teszem azt a fajta járulékcsökkentési rendszert, amelyet tegnap hallottunk. Pedig ha önök komolyan vennék magukat, akkor már tudnánk törvényszöveg alapon, törvényszöveg szinten beszélni és vitatkozni a megalapozók tekintetében arról, hogy vajon mi történik majd ezeknek az intézkedéseknek a következtében hazánk költségvetésével. Mert a megalapozás tárgya, hogy legyen benne a járulékokkal kapcsolatos szabályozás, és az pedig az eredmény, hogy hogyan fogja ezt befolyásolni a költségvetés. Súlyos kétségei vannak nagyon sokaknak arról, hogy az, amit tegnap hallottunk, az egy bevételi ágon működőképes, munkahelyteremtésben és -megőrzésben pedig szintén működőképes verzió.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem