VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kevés olyan dolog van, amiben a Jobbik és az LMP egyetért, de amit Apáti úr elmondott, abban teljes mértékben egyetértünk. (Dr. Apáti István tapsol.) Az látszik, hogy Magyarország jelenlegi helyzete annak köszönhető, hogy a Fidesz és az MSZP a felszínen egymást szapulva, a háttérben pedig azért Puch képviselő úr, illetve Simicska úr (Derültség.) összepacsizva megjátsszák a saját dolgaikat, és itt, a tisztelt Házban pedig a salakanyagot az egyik oldal rátolja a másikra, majd pedig viszont. Húsz éve ezt látjuk ebben a Házban.
Ebből, hogy Magyarország cseberből vederbe esett, utána vederből visszamászott a cseberbe, utána meg megint, nagyon sok állampolgárnak elege van. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Ezt kellene végre egyszer lezárni (Az elnök csenget.), és egy megalapozott költségvetést létrehozni, egy olyan költségvetést, amely nem a háttéremberek érdekeit képviseli.
(12.10)
De hogy visszatérjek az eredeti mondanivalómhoz, amit Babák úr itt most elismert teljesen explicite, hogy ez a költségvetés egy koraszülött költségvetés (Babák Mihály: Én nem mondtam.), hiszen senki nem kényszerítette a magyar kormányzatot arra, hogy júliusban fogadja el a költségvetési törvényt. Senki nem tartott pisztolyt, semminek nem volt ez a feltétele, ez a magyar kormányzat szabadon választott döntése volt, viszont a kormányzat észbekapott, hogy ez a költségvetés - úgy, ahogy van - a jelenlegi rossz gazdasági struktúrát betonozná be. Nagyon sok oldalról volt már nyomás a járulékcsökkentésre, és ezt a jó programot bejelentették, az viszont tarthatatlan, hogy fiktív bevételekre alapozunk egy költségvetést. Azt nem lehet mondogatni, hogy majd ősszel megoldjuk; a fiktív adó ősszel is fiktív adó lesz. Kérem, ezen gondolkozzanak el!
Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem