ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Soron következik a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. Az előterjesztést T/7742. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/7742/7. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás egyetlen pontja sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de az 1. pontról az LMP képviselőcsoportja, a 2. és 5. pontokról az MSZP képviselőcsoportja, a 6. pontról pedig a Jobbik képviselőcsoportja kérte a határozathozatalt. Most ezekről határozunk.
Az 1. pontban Scheiring Gábor az 1. §-ban a törvény 36. § (5) bekezdésében a zárt adatok körét módosítja. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 11 igen szavazattal, 305 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 2. pontban Szekeres Imre és mások javaslata következik. A javaslat összefügg az 5. ponttal, így ezekről együtt döntünk a minősített többség szabályainak megfelelően. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 38 igen szavazattal, 278 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 6. pontban Nyikos László a 10. § elhagyását javasolja. A Jobbik kérésére szavazunk, az indítvány elfogadásához egyszerű többség is elegendő. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 42 igen szavazattal, 274 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés egyetlen módosító javaslatot sem fogadott el, most sor kerülhet a zárószavazásra is. Az előterjesztés 2-9. §-ai, valamint 11. §-ának rendelkezései az alaptörvény szerint sarkalatosnak minősülnek, ezért elfogadásukhoz minősített többség szükséges. A zárószavazásra tehát két részletben kerül sor.
Kérdezem Önöket, elfogadják-e a T/7742. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a minősített többséget igénylő rendelkezéseket 283 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Kérdezem Önöket, elfogadják-e a T/7742. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 284 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem