DR. ÓDOR FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. ÓDOR FERENC
DR. ÓDOR FERENC, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Bizottságunk több alkalommal is tárgyalt már erről a problémáról, ami a kutyakiállításokról, az Ebtenyésztők Országos Egyesülete és más ebtenyésztő egyesületek közötti problémákról szólt. Alapvetően az állattenyésztési törvény pontjaiban kívánunk most egy olyan javaslatot a Házzal elfogadtatni, amely lehetővé teszi azon célok elérését, amivel kapcsolatban az előterjesztő, Simicskó képviselőtársam már elmondta, ezt a bizottsági ülésen is meghallgattuk, és a bizottság a vitában úgy foglalt állást, hogy e cél érdekében ezt a javaslatot támogatja. Felhívta ugyanakkor a hozzászólásokban a bizottság tagjait a jövőre vonatkozó megoldásra is ezzel a kérdéssel kapcsolatban, amely a magyar ebtenyésztők különböző egyesületeinél, majdnem azt mondom, hogy kutya-macska barátság, tehát egyelőre erős ellentétek vannak.
Ennek a közös célnak az érdekében a bizottság mégis 12 igen szavazattal, 2 tartózkodással és 5 ellenszavazattal támogatta az előterjesztést, azt javasolja a Háznak, hogy az előterjesztést fogadja el, és tegye lehetővé mindazokat a célokat, amit elmondott az előterjesztő.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem