DR. ÓDOR FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. ÓDOR FERENC
DR. ÓDOR FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogy a bizottsági vélemények elhangzásában is hallatszott, volt vita, de itt igazából az alapszándékot kell néznünk, nem arról vitatkoznunk most itt a törvényességnél, hogy tudjuk betartani azt az évek óta vitatott kérdést, hanem azt az alapszándékot nézzük, hogy nagyon helyes, hogy Magyarországon az elkövetkezendő esztendő májusában megjelenik majd a világ kutyatársadalma és a hozzátartozó emberi rész. Itt rendkívül fontos ugyanis, hogy a kutyák köszönik, jól vannak, csak a szervezetekkel van gond és vita egymás között, amit emberek alkotnak.
Törvényi szabályozásban - ahogy már elhangzott - történtek oly szigorítások, amelyek azt mondják ki az eredendő állapotban, hogy aki tenyésztő szervezeti elismerés nélküli törzskönyvezést végezve, tenyészállatot minősítve, nyilvános tenyészállat-bírálatot végezve egyéb tenyésztési szolgáltatást nyújt, származási igazolást állít ki, az hibát követ el.
(10.50)
Ugyanakkor ezen állattenyésztési törvény 45/A. § (1a) bekezdés c) pontjában szerepel a következő tényállás: más tenyésztő szervezet jogosultságába tartozó fajta vonatkozásában törzskönyvezést végez, tenyészállatot minősít, nyilvános tenyészállat-bírálatot végez, egyéb tenyésztési szolgáltatást nyújt, vagy származási igazolást állít ki - ez szintén a törvénybe ütköző cselekedet.
A 45/A. § (1a) bekezdésének e) pontjában pedig: engedély nélkül végzi a törvényben meghatározott engedélyköteles tevékenységet.
És ugyanezen bekezdés g) pontjában pedig: tenyészállatot, állati eredetű szaporítóanyagot az ország területére szakmai hozzájárulás nélkül behoz vagy kivisz. Ezek azok a pontok, amelyekben most változást javasol az előterjesztés, és határozottan a következő esztendő június 1-jével - májusban van a kiállítás. Azt tudnunk kell, hogy a kiállítás jogosultja az FCI tagjaként a MEOE. Tehát reményeink szerint ennek a szervezetnek a működésére adja meg ilyen értelemben a Ház által elfogadott módosítás a lehetőséget, hogy ebben az esztendőben el tudja a feladatait a tevékenysége során végezni.
Azt követően igenis szükségét látta mindenki a bizottságban, és azt gondolom, szükséges is, hogy a magyarországi ebtenyésztők különböző néven illetett szervezeteiben, amelyeknek a jogosultsága megvan mindezen tevékenységek végzésére, hogy tenyészállat-bírálatot végezzenek, hogy törzskönyvet adjanak ki, ez a kérdés rendeződjön, hiszen az ebtenyésztők nemzetközi szervezetéhez tartozó MEOE-nek ez a jogosítványa a mostani állapotban nincs meg ahhoz, hogy az FCI bizalma megmaradjon Magyarország kutyás társadalma irányába, megmaradjon az ország iránt, és ilyen értelemben a lehetőséget megadja a következő évi nagy kiállításra. Ezért szükségeltetik ezen pontok megváltoztatása, ahol még január 1-je volt, ahogy Varga Géza képviselőtársam említette, de ott még május közepén van a kiállítás. Tehát azt hiszem, hogy akkor az első előterjesztésben is az lett volna a hasznos, hogy ezen időpontig, amikor Magyarországon megtörténik ez a nagy seregszemle, ezen szervezet működése ne kerüljön akadályoztatásba.
Komoly dolgokról esik szó, hiszen láthatóan egy kis szegmensnek tűnhet az életben, de a kutyát egyrészről most már nem kedvtelésből, hanem úgy mondjuk, hogy társállatként tartjuk, tartják az emberek, nagyon sokan. Mentális problémákkal küszködő embereknél is társ tud lenni, valamiféleképpen hasznos dolog egy állat tartása. Látjuk azt, hogy milyen sokat tudnak, akár katasztrófáknál, akár pedig a látássérült emberek segítésében. Tehát az élet számtalan részén ott vannak.
A szervezettsége kapcsán 14 éve meglévő probléma a magyar MEOE elismerése. Ennek bizonyára oka volt, oka van, és azt gondolom, hogy ezen kérdés kapcsán körülbelül egy esztendő múlva idekerülhet elénk egy végleges rendezési lehetőség. Addig viszont figyelembe kell vennünk ennek a szervezetnek azt a 113 éves meglévőségét; figyelembe kell vennünk a nemzetközi kutyás életben betöltött szerepét. Azt reméljük, hogy mindabban, amiben mi most reményeink szerint a sürgős tárgyalásba vétellel döntést tudunk hozni, egyrészt megerősíti az FCI-nél a kiállításra való komolyságunkat, és a szándékunkat tudjuk jelezni, másrészről pedig erre az esztendőre reményeink szerint akkor talán eláshatják a tomahawkokat vagy valami mást, és a békepipát elszívhatják ezek a kutyás társaságok. És mindenki a közös cél irányába haladhat, egy minél nagyszerűbb rendezvény irányába, ahol minél több nyertes magyar kutyafajtának a bemutatása történhet, és a nemzetközi fajtákból a Magyarországon tenyésztett állatoknak minél jobb hírét tudják kelteni. Mert ahogy mondtam, hogy társállatok, emellett rendkívül fontos, hogy sokan komoly tenyésztői munkát végeznek, nem elhallgatva természetesen azt a nem kis réteget, akik csak, úgy mondom, hogy szaporítók, és nem lehet azt mondani, hogy komoly tenyésztői munkát végeznek.
Ezért az elkövetkezendőkben a magyar kutyás társadalomnak megegyezésre kell jutnia. Mi, a magyar parlament most azt a segítséget tudjuk megadni, hogy nem veszik el ennek a kiállításnak a lehetősége, a nemzetközi kutyás társadalom figyelme egy esztendő múlva, illetve ez év szeptemberében egy szűkebb résznél, a munkakutyás versenynél, de egy esztendő múlva Magyarországra irányulhat. És merjük remélni, hogy akkor egy olyan kiállítással tudunk megjelenni, ami mindannyiunknak büszkesége, nemcsak a kutyásoknak, hanem az egész országnak.
Elnök úr, ennyiben gondoltam hozzászólni. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem