DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én tovább folytatnám, amit megkezdett Varga képviselőtársam, és konkrét tényeket szeretnék felhozni. Úgy gondolom, felvezetőként el kell mondanom, hogy kutyás embernek tartom magam, több egyesületben tag vagyok, ezek között van környezetvédelmi egyesület is, és úgy gondolom, aktívan beleláttam ebbe a világba néhány évvel ezelőtt, és a megmaradt kapcsolatrendszerek alkalmasak arra, hogy a véleményeket begyűjthessem, és megtalálnak pont emiatt az emberek a véleményükkel a kutya világából.
Nincs köztünk vita, hogy a legfőbb cél az, hogy a kutyás társadalomban rend legyen. Tehát ezzel semmi gond nincsen, ezt mindenki maximálisan támogatni tudja. Azzal van gond, és úgy érzem, önmagában a világkiállítás egy kicsit félrevisz minket, mert hogyha az a kérdés, hogy ki az, aki ne szeretné 2013-ban a kutya-világkiállítást, nyilván akkor nem lesz olyan, aki erre úgy válaszol, hogy nem szeretné. Természetesen szeretnénk, sőt az ország presztízsét növelheti egy jól megszervezett rendezvény akár szakmai, akár egyéb téren, tehát ezt mindenképpen meg kell tartani. Ez nem vitakérdés, viszont a mód, az odavezető út és az, hogy mely szervezeteket tartunk lélegeztetőgépen, vagy fedezzük a további tevékenységüket, ez az, ami kérdéseket vet fel. Úgy gondolom, amikor a kormányzat 2010-ben azt mondta, itt valamiféle forradalmi változás kora jött el, akkor ezt minden területre, tehát erre is érthette.
De mire is gondolok pontosan? Nagyon örülök, hogy valamiféle megegyezés irányába mennek a dolgok, de a kutyás társadalomból a visszajelzések nem ezt támasztják alá. Nem ezt támasztják alá, mert dömpingszerűen jöttek be az elkeseredett megkeresések, és hívták fel a figyelmet olyan problémákra, amelyeket önök eddig nem kezeltek, és az a probléma, bár természetesen én nem vitatom a jó szándékukat, de úgy tűnik, most egy ilyen-olyan játékot játszanak el önökkel, mint amit néhány évvel ezelőtt a szocialista kormányzattal is eljátszottak, akkor a 2008-as Európa-kiállítás ürügyén, és akkor is, ha jól tudom - javítsanak ki -, a megegyezés, a gyors lezárás és a “most utoljára, és utána már rendezve lesznek a dolgok” szituáció jött el, vagy kellett volna hogy eljöjjön, és a kormányváltás után ugyanott tartunk, ahol tartunk. Tehát nem kerülhető meg a MEOE szerepe és egyébként az előző Gyurcsány-kormányokhoz való kötődése.
Én néhány mondatban, hogy ennek a témának a súlyát még alátámasszam, egy Soós Attila által írt levélből, a Rogán képviselőtársunkhoz, frakcióvezető úrhoz írt levélből idéznék, és szeretném, ha bárki megcáfolná ezt a néhány mondatot, mert elég szörnyű, ami ebben van. Ő - és ezzel nem volt egyedül Soós Attila -, azt fogalmazta meg, amikor ezt a törvénymódosítást leírta, hogy ez bizony kísértetiesen hasonlít a 2008-as törvénymódosításhoz, amely szintén törvény fölé emelte a MEOE-t. Úgy fogalmaz, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kérésére az MSZP-SZDSZ, Gy. Németh Erzsébet és Bőhm András terjesztették be a 2008-as javaslatot. Ennek fejében a MEOE több mint 43 millió forintot adott az MSZP-nek, illetve a párthoz közeli cégeknek. Biztosíték volt erre az akkori és mostani MEOE-elnök, Korózs András, aki közvetlen rokona volt az MSZP-s államtitkárnak, Korózs Lajosnak. Az Európa-kutyakiállítás megrendezéséért Korózs András megkapta Gyenesei miniszter úrtól a kitüntetést. Kérem, ezt cáfolja meg majd Budai Gyula, hogy rokona volt-e, vagy nem. Ez egy olyan állítás, amit szerintem meg kell cáfolni, és ha nem így van, akkor nagyon örülök, de nézzük a tényeket, mert önök a tényeket kérdezték.
Tehát a kutyakiállítás rendben van, viszont a MEOE-val mi a problémánk? Utánanéztem jogászként, amennyire itt a rövid idő alatt tudtam, és úgy tűnik, valóban több mint 100 millió forintos hátralékot halmozott fel a MEOE, tehát egy olyan szervezettel van dolgunk, amely tetemes tartozással, köztartozással rendelkezik. A 2012. július 1-jei állapot szerint a végrehajtás alatt álló adózók nyilvántartásában is szerepel. Tehát azt gondolom, ha a kormányzat - és nem tudom - a jövőben bármiféle támogatást, akár erkölcsi támogatást is kíván nyújtani, akkor legalább egy nullás adóigazolás nem kellene-e, ahogyan egyébként minden állami pályázathoz kell, vagy ha az ember a kis cégével vagy egyesületével bárhová megy, bárhová pályázik, legalább egy nullás adóigazolást kérnek. Úgy tűnik, itt ez sem feltétel, de természetesen cáfoljanak meg, ha nem így van. Ami számomra még ennél is elképesztőbb volt, hogy pontos legyek, átküldték nekem a MEOE-közgyűlés 2012. július 7-ei meghívóját, ahol is a napirendi pontok között - most július 7-éről beszélünk - olyan érdekes dolgok merülnek fel, mint a 2011-es mérleg előzetes és pénzügyi beszámoló előzetes véleményezése és elfogadása.
(11.20)
Én nem vagyok könyvelő, de megkérdeztem, és a könyvelők se tudták, hogy mi ez, hogy mérlegelőzetes, meg pénzügyibeszámoló-előzetes. Ilyen kategóriát nem ismertek. Ráadásul nemhogy az előzetest, hanem már el kellett volna fogadni és be kellett volna nyújtani a 2011-es végső mérleget és pénzügyi beszámolót. Ez nem történt meg.
De továbbmegyek. Az előttem lévő meghívóból idézem a napirendi pontokat, tehát nem arról van szó, hogy mendemondákra támaszkodnék; persze lehet, hogy egy hamis meghívó van előttem, akkor kérem, cáfoljanak meg. A 10. napirendi pont a 2010. évi mérleg és pénzügyi beszámoló elfogadása. 2012. július 7-én! Valaki javítson ki, mert lehet, hogy nagyon tévedek, és 2012. július 7-én el lehet fogadni 2010. évi mérleget, de szerintem semmiképpen nem szabályosan. Amíg ezeket a dolgokat, ezeket a törvénytelenségeket nem tisztázzuk… Ezt a szervezetet már törölni kellett volna bármilyen nyilvántartásból, és a törvényességi felügyeleti eljárásoknak meg kellett volna indulniuk.
Az a kérésem, és tényleg a legjobb szándékkal, reagáljanak rá, hogy tudtak-e erről, észrevették-e, tudnak-e ezekről a visszaélésekről. Persze ezek után feltételezhetjük, hogy ezeken túl is minden jól működik, de a visszajelzések sajnos nem ezt igazolják. Mert ha az valóban úgy van, hogy egy nullás adóigazolást nem tudnak beszerezni, és most próbálják a 2010-es mérleget elfogadni - gondolom, elfogadják július 7-én, másfél év késéssel -, akkor itt óriási problémák vannak. És nem a kutya-világkiállításról kellene beszélni, ami nagyon fontos, hanem megteremteni a kormányzatnak kétharmaddal azt - de nem kell ide kétharmad, szerintem ezt 50 százalék plusz egy szavazattal is meg lehetne tenni -, hogy bármilyen más úton, de ezeket a jogokat megszerezni, és a kutya-világkiállítást más módon mederbe terelni, vagy legalábbis garanciákat kérni. Az nem vezet jóra, ha törvény fölé emelünk szervezeteket, ráadásul olyan szervezeteket, amelyekről még azt se lehet mondani, hogy Fidesz-közeliek lennének. Az én fő értetlenségem ez, mert ha legalább valamiféle fideszes kötődés megfigyelhető lenne, akkor azt mondanám, hogy érthető a dolog, de így, hogy inkább az MSZP-hez köthető a szervezet, mint önökhöz, egy kicsit furcsa.
Arra kérem Budai képviselőtársamat, hogy cáfolja meg ezeket a dolgokat, cáfolja meg, valóban úgy történt-e, hogy most július 7-én kellett elfogadni a 2010. évi mérleget, és kérem, mint volt elszámoltatási kormánybiztost, nyilatkozzon arról, hogy ez jól van-e így, és jogilag ez feddhetetlen-e, és a hatóságoknak el kellett volna-e járniuk. Ha ezt megteszi, akkor én nyugodt szívvel adok további haladékot, de amíg ezekre nem kapunk választ, addig azt kell gondolnunk, és a kutyástársadalom is ezt fogja gondolni; tehát a legnagyobb vesztese a kutyástársadalom és egyébként az önök megítélése lesz. Mert beszélhetünk itt szép dolgokról, de amíg ebben a körben a felháborodás gyakorlatilag elképesztő méreteket ölt, addig nem lehet ezeket a kérdéseket megkerülni. Kérem, hogy legalább azokra a konkrétumokra reagáljanak, amiket elmondtam. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem