MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kupper András képviselőtársam felszólalása ihletett meg, mert olyan gondolatokat említett, amelyeket én is ki szerettem volna fejteni, és ki is fogok a mai nap folyamán.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Szeretném a kormánypárti képviselők azon táborával szemben megfogalmazni a gondolataimat, akik igenis védik ezt a javaslatot, és egy hasznos, előremutató javaslatnak állítják be, hogy amikor ők az FCI kegyeit keresik, aközben azért nem kellene elhallgatni, hogy az FCI és a MEOE közötti kapcsolat nem a kutyás barátságról szól itt elsősorban, vagy nem azért van ez a két szervezet annyira jóban, mert közös hobbit szeretnek és ápolnak, hanem bizonyos kutyás körökben nagyon jól ismert, hogy inkább egyfajta, hogy fogalmazzak finoman: szivárványkoalíció tartja egyben ezt a két szervezetet.
Ezt azért fontos elmondani szerintem, hogy itt nem feltétlenül csak szakmai vitáról van szó, és hangsúlyozni kell továbbra is azt, hogy a MEOE az elmúlt 14 évben még egyszer sem tartotta be az ígéreteit.
(11.00)
Ami minket is a legjobban zavar, hogy semmiféle garancia nincs ebben a javaslatban arra vonatkozóan, hogy a most megkapott moratóriumuk után majd esetleg tisztességesen állnának a kérdéshez, és rendeződhetne ez az ügy. Tehát mi nem a békülés folyamatát látjuk ebben, hanem azt, hogy ismét sikerült megzsarolni egy újabb magyar kormányt, és ismét sikerült továbbvinniük ezt a fajta tarthatatlan állapotot.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem